• ElNano
    #13734
    Most, hogy megnyílt ez a topik, itt is leírom, hogy néhány nappal ezelőtt (b-type hathatós ösztönzésére) elkezdtünk szervezni egy csoportot, ahová minden olyan játékost szívesen várunk, akik szeretnének fair körülmények között, a nyitott szerverekre jellemző kaotikus állapotokat elkerülve versenyezni. A csoport kizárólag magyarokból áll, hetente kétszer (péntek 20:00 és vasárnap 18:00) indítunk futamokat, egyelőre csak amolyan funrace jelleggel, tét nélkül.

    Mivel csak most kezdtük, ezek egyfajta összeszoktató események, ennek megfelelően még nem megyünk komolyabb távokat, 15-20-25 körös futamok a jellemzők. Később – mivel ez a csoport másik alapvetése – szeretnénk hosszabb, komolyabb versenyeket szervezni.

    Elsődlegesen a Steam-en ténykedünk, ide várunk mindenkit. Nyílt társaságról van szó, szóval csak be kel lépni és már végeztél is a procedúrával. Mindent itt hirdetünk ki először, és mivel a szerver minden esetben privát, így barátlistából szoktuk behívni a játékostársakat.

    A Steam csoporton kívül van egy Youtube csatornánk, ahová rendszeresen feltöltjük a futamok összefoglalóit, illetve van egy Facebook oldalunk, amolyan informatív jelleggel. (A későbbiekben, ha tartós és számottevő igény mutatkozik erre az egészre, egy weboldal beüzemelése sem elképzelhetetlen.)

    Célunk, hogy egy olyan magyar társaságot hozzunk össze, akikkel komolyabb versenytávokon, kulturált, fair körülmények között tudunk játszani. Ennek szellemében mindenkit szívesen látunk soraink között, akit érdekelnek a hosszabb távú versenyek, és akik sportszerű módon, leszorítások, lökdösődések nélkül képesek egymással versenyezni.

    A legutóbbi összejövetelünk igen jó hangulatúra sikeredett, reméljük, a továbbiakban is sikerül ezt a légkört fenntartani.
    Utoljára szerkesztette: ElNano, 2015.08.31. 12:02:58