• Gadfly13
    #12015
    Az a baj, hogy mindenkinek más igénye van egy "játékot" illetően, avagy ahány ember, annyi elvárás. Nem szeretnék belefolyni az itteni vitába, így csak a saját igényeimről beszélnék, ami szintén csak egy a sok közül. Megnéztem most Steamen és 27 órát játszottam eddig a cars-al és ebből kb. 26 óra lehetett online. Az offline mód engem sosem érdekelt ezáltal az ai sem és a többi idefűzhető dolog sem mint pl. karrier stb. Offline utoljára a GP3-al játszottam a 90-es évek végén, bár ott is sokszor váltottuk már egymást 1 gépen. Szerencsére amióta van internet, azóta csak a mp jöhet nálam számításba, mert ott még is csak emberek ellen versenyzel (szórakozol) és nem valami összegányolt algoritmus ellen, ami több sebből vérzik (az ac-t is tavaly ilyenkor vettem csak meg, mikor kijött az mp). Éppen ezért én elsősorban ilyen szempontból nézek egy játékot, persze fontos a realisztikusságra való törekvés ill. egyéb más dolgok.
    A Cars éppen ezért szvsz eddig egy nagyon jó ígéret, kérdés, hogy a hiányosságok és a hibák mennyire lesznek javítva, de nálam összképileg 10/7-es, ami egyértelműen a jó kategória már.
    Megértem azoknak a gondjait, akiknek más igényei vannak és azok a területek még jobban véreznek, de abban igaza van itt pár embernek, hogy néha egy kicsit uncsi már olvasni mindig ugyan azt. Nincs semmi gond a negatív véleményekkel, csak legyenek változatosak tartalmilag és ne csak fogalmazásban.