#44
Azért ketté, ha nem három vagy többfelé kellene választani az embereket, és különféle szempontok szerint vizsgálni a vásárlási szokásaikat.
Az ugyanis tény, hogy az okostelefonok egyre jobban tért hódítanak, és ebből nem nehéz azt a következtetést levonni, miszerint 2015-re mindenkinek ilyen lesz, nem lévén a piacon más.
Vannak azonban olyanok, akik ilyen-olyan megfontolásból nem vevők az okostelefonokra.
1) Akik már próbálták, és rájöttek a hibáira
2) Akiknek nincs igényük az állandó internet elérésére, és csak a hagyományos módon szeretnék a készüléket használni (telefonálás, címjegyzék, ébresztőóra, naptár, fényképezőgép, diktafon, zenehallgatás). Ezeket a "buta" telefonok is rég tudják.
3) Akik egész egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy megvegyék, és a közeljövőben kilátásuk sincs arra, hogy később megengedhetik, ugyanis vagy nincs előttük hosszabb távú perspektíva, vagy mindig lesz 100+1 dolog, ami előbbrevaló a telefonvásárlásnál. Mondjuk tankönyv-vásárlás, vagy a munkahelyi ebéd befizetése például. És a telefonvásárlás csak a sokadik a sorban.
Több szempont van tehát, hogy ki miért nem akar ilyen készüléket venni, és nem lehet egyszerűen "leigénytelenezni", meg "lemaradizni", mert ez igazságtalanság.