
A Wargaming új MMO játéka
-
#9683
Sosem tapasztaltam még, hogy a röppálya megtörne. Természetesen meglehet, hogy igazad van, mégis másra tippelnék:
Amíg a cél be van mérve, addig az ágyúid valahogy ahhoz igazodnak.
Ez feltehetőleg azért van így, mert elviekben így lehetséges a sziget mögött lévő, úgy-ahogy megbecsült vagy árboc alapján beazonosított, de mindenképpen kijelölt célt ejtett lövéssel támadni, mittomén' 18 kilométerre, miközben maga a szálkereszt a szigetre néz, aminek a felszíne teszem azt, 13 kilométerre van tőled.
Tehát az ágyúid 18 kilométerre hordanak, de amint elveszik a célkijelölés, gőzük nincs, mire akarsz lőni, csak azt tudják, hogy a szálkereszt a 13 kilométerre lévő szigetre mutat, tehát beállnak erre a lőtávra. Eddig stimmel, azt azonban meg tudom erősíteni, hogy időnként idióta módon viselkednek az ágyúk, és bármi különösebb változás nélkül (tehát nemhogy a hajót látom még mindig, de a célkijelölés is fennmaradt) elkezdik a szigetet lőni, holott röppálya-gond nem lehet, mert két másodperccel ezelőtt még vígan ontottan fentről a cuccot a tüzérségem szinte ugyanoda.
Összességében, amit írsz, azt simán elhiszem, de a miért-ben (eltérülő lövedékek) erősen kételkedem.
Utoljára szerkesztette: PrasCo, 2015.12.08. 16:48:06