
A Wargaming új MMO játéka
-
1kezdő #9239 Tegnapi nap egy rémálom volt, mert egyszerűen borzalmasan ment. Folyton magas osztályba sorolt a progi, ott meg csak a túlélésért harcoltam, kevés sikerrel, mert nem az az elbújós fajta vagyok. De elég nehéz felvenni a küzdelmet, ha már 15-16 km-ről szórnak. Volt olyan meccsem, hogy épp csak elkezdtük és az üres felvonulási idővel együtt, a hatodik percben már megfeleződött a csapatom. Megyünk a sziget jobboldali csücskéhez négyen. Bejön az első ellen, elkezdem lőni. Mire végzek vele, már egyedül voltam és gyanús volt, hogy egymásután -szünet nélkül- csapódnak be rám, meg mellém a lövedékek. Felnézek és jön az ellenség hatfős raja és körülöttem forrt a lövedékek becsapódásától a víz. Lavíroztam én, de úgy harminc lövedéket folyamatosan kikerülni lehetetlen. És mi volt a szép és nagyon jellemző az akkori felállásra? Hatszázvalamennyi ponttal én voltam az első. Néha -sokszor- kifogom a legjobbakat.:)
A mai nap ezzel indult. Jó lenne, ha ilyen lenne a folytatás.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!