banner
A Wargaming új MMO játéka
  • 1kezdő
    #8527
    Ezeken a pályákon nincs olyan stratégia, amit ne lehetne vitatni. Hogy éppen melyik jó, az függ a pályától, a csapatodtól (részben) és nagyban attól, hogy az ellen merre kezd orientálódni. Ez szinte kiszámíthatatlan. Mire kiderül, késő. Amit írtam egy lehetséges opció. Azért írtam a bilibe lóg a kezem-et, mert itt stratégia -mint olyan- nem létezik. Mindenki győzni akar és lehetőleg túlélni. Tehát egyéni játék folyik és mindenki a másiktól várja a megváltást. Egy ütközet nagy mértékben attól függ, hogy az épp választott felállás, mennyire lesz hatékony az ellenfél mozgására, valamint a célzás sikeressége. Ha ez az elején sikeres és a fölény megvan, akkor már 80%-ban borítékolható a győzelem.

    Én például a végtelenül béna St. louis-ommal újabban bemegyek a szorosba -persze a rombolók után kissé lemaradva- Oda szinte csak a rombolók mennek. Ellövik a torpedóikat én meg a sziget fedezékéből egyet-kettőt leszedek, mert itt benn ők is nehezen forgolódnak. Belassulnak és kitűnő célpontok a sok ágyús agyaggalambomnak. Ezek ellen vagyok hatásos csak. A többiek hamar levadásznak. De akkor már kevesebb a rombolójuk, ergo, a csatahajóink vidámabb életet élnek. Van a világon önfeláldozás is. Esetemben ez persze egyfajta kényszerűség is egyben.:)