banner
A Wargaming új MMO játéka
  • PrasCo
    #21090
    Nekem nincs lovam ebben a versenyben, mert évek óta nem játszom (és már akkor is főleg csak operation-öket tologattam), csak az érdekesség kedvéért bedobom, hogy a németek '43-ban már aktívan használták a G7es Zaunkönig passzív akusztikus önrávezetéses torpedókat, kábé ugyanekkor állították szolgálatba a szövetségesek az Mk24 FIDO "aknákat", amik ugyanezen az elven, indítás után autonóm módon tengeralattjárókat támadtak. Utóbbi már megkocogtatja azt is, hogy lehet érvelni azzal, hogy "végeredményben létezett", de ugyanezzel a lendülettel az is igaz, hogy bőven léteztek nagyon hatékony ellentevékenységek is (pl. a szövetségesek a Foxer zajkeltőt tkp. már bőven azelőtt összerakták, hogy a német torpedó egyáltalán megjelent volna), az persze - ezek szerint? - nem került implementálásra a játékban.
    Tágabban mondjuk pont a "mi létezett" kapcsán eszembe jut, hogy kb. akkor léphettem ki emlékeim szerint a WG-bányából, amikor a szovjet papírtengerészet elkezdett tömegesen megjelenni a játékban, úgyhogy a fentieknek végképp nincs jelentősége ilyen szempontból.