A Wargaming új MMO játéka
-
Darun #19751 A "nem megy a játék, de még is erőltetem" dolog miatt azért rugózok, mert apám révén én is érintve vagyok. Nem örülök neki hogy ezzel frusztrálja magát és szeretném megérteni, hogy ha ennyire nem okoz örömöt neki a játék, akkor miért játszik? És ezen keresztül talán megérthetném a hasonló játékosokat is. Bár alapvetően én is lusta vagyok, azért néha szeretem tudni, mi miért működik úgy, ahogy. Igen, az emberekre is vonatkozik. És nem is arról beszéltem, hogy vannak napok, amikor nem adja a játék. A Mass Effect kapcsán mondtam, hogy bármilyen jó volt a társaság, ott is előfordult, hogy nem ment. Egy darabig próbáltuk, aztán amikor második-tizedik-ötezredik nekifutásra sem ment, hagytuk, hátha másnap majd jobb lesz. Én tényleg szeretném megérteni, mi motiválja azokat az embereket, akiknek kb 100 csatából egyszer adja be. Amikor a szakasztársaim letették a WoT-ot és kezdett nekem is nem úgy menni, ahogy szerettem volna, fogtam és letöröltem a gépről, kerestem másik játékot. Apámnak is ott a Heroes 3, meg a C&C és a Civ 2. Azok egy fokkal jobban mennek neki és nem kell azon szörnyülködnie, hogy már megint milyen csapatot kapott. Még is minden napot a WoT-al kezd, mert hátha.
Az hogy jól érzem magam játék közben, egy célkitűzés. Az a célom, hogy megtaláljam a játéknak azt az aspektusát, ami szórakoztat. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy ha megy a rombolózás, de nem megy a csatahajó, akkor nem erőltetem a csatahajót. A játékok kapcsán manapság divat a flow élményt emlegetni. Aki kevésbé jó képességű játékos, az is nézegetheti a statját, talán mert ő is szeretne fejlődni, ha más nem, hát saját magához képest. Ráadásul ezekben a játékokban maga a mechanika is arra ösztönöz, hogy legyen jobb a teljesitményed, hiszen akkor kapsz acsikat, több xp-t/creditet, amiből gyorsabban tudsz fejlődni. Én pl harácsoló tipus vagyok, van egy csomó T10-es hajóm, csatám viszont nagyon kevés, ha csak az élmény miatt akarok játszani, akkor simán előszedem a T5 vagy kisebb hajókat. És én még talán nem vagyok túl öreg ahhoz, hogy ha egy hibát tizszer-hétszázszor elkövetek, akkor ne tanuljak belőle. Engem is sokszor kilőnek csata közben. Néha a csata elején. Én is szidom miatta a csapatot, miközben tudom hogy azért ez még is csak jórészt az én hibám. A sikerélmény hiányát nem az okozza, hogy meghalok, hanem az, ha előtte semmit nem tudok hozzátenni a csatához. Szerencsére ilyen ritkán fordul elő. Viszont aki semmit nem tud hozzátenni a csatához, gyorsan meg is hal, neki mi okoz sikerélményt? Sokan azt hiszik, hogy ha majd lesz nagyobb hajójuk, az milyen jó lesz, mert nem halnak meg olyan gyorsan. Sőt, T10-ben nem kell két tierrel magasabb ellenfelek ellen menni.
Ha kicsit elvonatkoztatunk a WoWs-tól, sakkozni is lehet úgy is, hogy minden bábuval minden irányba annyit lépek, amennyit akarok, de nem véletlenül vannak a sakknak is szabályai. Nyilván mindenkinek az az elsődleges szempont, hogy ő jól érezze magát a játékban, hogy ehhez a csapattársakat is hozzá tudja vagy akarja e segiteni, az már egy másik dolog. Vannak, akiket ez nem is érdekel. Mostanában én is többször elgondolkoztam azon, hogy engem mi köt le a játékban, mi motivál, miért ezzel játszok, amikor még van kismillió más játékom is!? Miközben egy Fallout 4 második végigjátszásra meg nem tudom magam rávenni. Pedig a WoWs lehetőségei azért jóval korlátozottabbak. Lehetne azt is mondani, hogy az emberek azért játszanak egyre kevesebben és egyre kevesebbet szingli játékkal, mert igy tudatalatt elhárithatják a felelősséget, hogy "áh, ez is egy hülye csapat volt, megint miattuk haltam meg". Aki single player játékkal játszik, az nem igazán teheti ezt meg. És persze ott van öcsém és a hozzá hasonló tipusú játékosok, akik ha kilövik őket, megrántják a vállukat is bemennek a következő csatába, az előzőt meg már el is felejtették. Persze igazán sokat az idegeskedik egy játék miatt, aki túl komolyan veszi. De az arany középutat nem olyan könnyű megtalálni. És akinek nem megy jól a játék, az még a flow élményben sem részesül. És még egy kérdés igy a végére: mi van azokkal az emberekkel, akiknek van olyan elfoglaltsága, amiben megkapják a flow élményt, még is jobban ragaszkodnak ahhoz, ami csak bosszúságot okoz nekik? Miért? Megszokásból? Mi a logikus (vagy akár nem logikus) oka annak, hogy a ténylegesen örömöt okozó elfoglaltság helyett olyasmivel kötik le szabadidejüket, ami frusztrálja őket?