
A Wargaming új MMO játéka
-
lonvard #17857 Ja, Graf Spee: emlékszem úgy figyeltem fel rá, hogy volt egy Nürnbergem, és egyszer csak nyílt vízen jött velem szembe egy ilyen csatahajó szerű cirkáló. Elkezdtem lőni, semmi épkézláb sebzés, ellenben az első sorozatával 1 lövedékkel is komoly rombolást vitt végbe. Elkezdtem menekülni, hátsó tornyokból kínálgattam, de ilyen pár százas sebzések. Kigyújtani se sikerült. Az meg csak jött utánam komótosan, néha eleresztett egy-egy sorozatot, és ami talált azt nem köszöntem meg. És akkor néztem hogy bazmeg ez ugyanolyan hatos cirkáló mint a Nürnberg, és esélyem sincs. A másik ilyen élményem az volt, mikor ötös csatahajóval szembekerültem egy hatos cirkálóval, és az nem menekült el, hanem szembefordult, felfette közelről a harcot, durván belém lőtt, majd rám engedett torpedókat és szépen tovább állt, én meg roncs lettem. Na az is a Graf volt. Akkor úgy döntöttem, hogy bazmeg ez nekem kell, és az első pillanattól fogva kedvencem.