banner
A Wargaming új MMO játéka
  • Darun
    #17421
    Ez a két véglet. Bár ugye a Salem/Des-nél ugye figyelembe kell venni azt is, hogy a lövegek nagy kalibere ellenére a tűzgyorsaságuk is extrém magas. És ugye minél nagyobb egy ágyú, ált annál nagyobb a gyújtási % is. Azt sem azért elfelejteni, hogy az amcsi cirkálókon nincs torpedó, amiből az következik, hogy sok esetben inkább lerussolják őket, mert közelről sem sokkal veszélyesebb, mint távolról. Ehhez jön még, hogy a lőtávjuk is extrém kicsi, tehát nekik is közel kell menni. Még valamikor az ősz elején megvettém én is a Salemet, mentem vele pár kört, aztán hagytam is. Az első pár csata nagyon nem adta, kb az első pár salvo kiszedett, mert ugye én minden távolságból/szögből citadellt kapok, ami ellen az enchanted repair sem ér semmit, ha viszont én lövök rájuk, akkor vagy el se találom, vagy overpen. És mint tudjuk, a csatákban mindig a radaras hajók az elsődeleges célpontok, amint spottolódsz, kapod is fókuszt. Oké hogy megfelelő kezekben ocsmány dolgokra képes, de egyrészt nem mindenki tudja használni, másrészt megfelelő kezekben minden hajó kiváló tud lenni. És nem látom azt, hogy a csatákban hemzsegnének a Salemek.