banner
A Wargaming új MMO játéka
  • Trucker39
    #17014
    Ha nem hát nem. A célzás tanulásához meg javaslom a dinamikus irányzékot, valamint az Aslain's MOD csomagból a képen látható célkeresztet. Használatához amúgy is be kell kapcsolni a dinamikus irányzékot. A célkeresztet azért javaslom, mert osztott sávos. Felül a gyorsabb hajók, alul a lassabb hajók előretartás számolásához megfelelő skálával. E mellé javaslom a célpont kéményének füstjét megfigyelni. Azt nem árt tudni, hogy minden sebesség értékhez tartozik fixen egy-egy füst hátra hajlás mérték is. A távolságtól függetlenül mindig látszik és mindig akkora az elhajlása, mint amekkora sebesség értékre van a hajó beállítva. Itt persze vigyázni kell, mert teljesen más az érték egy romboló fél sebessége és más egy csatahajó teljes sebessége között. Itt sokat kell tanulni, míg megtanulja a játékos, hogy milyen hajót lát. Itt konkrét típusra gondolok. Az adott hajónak mekkora a maximális sebessége. Ehhez kell viszonyítani a kémény füstöt és az előretartást máris könnyebb megbecsülni. Amikor meg már rá áll a játékos keze, szeme a dologra, mehet ösztönből a dolog. Addig viszont meg kell tanulni helyesen célozni. Amit leírtam, nem légből kapott dolog. Így működik a játék. Természetesen a közeledő, távolodó, kiforduló hajók más esetek, de ilyen hajókra kár is lőni lassú ágyúkkal. Erre ott vannak a gyorstüzelő lövegek, folyamatos célhelyesbítéssel. Persze beleszámít még az adott hajó szórásképe és még sok-sok dolog, de ez már professzionális szint. Kár még belemenni.

    A statisztika meg azért kell, mert látható belőle, az adott játékos célzási pontossága egy-egy hajóval. Ezt kell először ellenőrizni. Ha túl alacsony, máris megvan az egyik probléma, miért kevés sebzést oszt ki a játékos. Az ugye alap, hogy egy-egy csatában a saját hajónk HP-ját illik lesebezni az ellenfél hajóin.

    Mint Darun is írta, meg kell tanulni, melyik hajónak mi a szerepe a csatában és ahhoz igazodva játszani vele. Magasabb szinten a hősködöket nagyon gyorsan eltakarítja az ellenfél. Ide tartozik a magányos Rambo is. Még a rombolóra is azt mondanám, hogy jó ha valaki kíséri és ha bajban van, tud neki segíteni. Magas szinten meg még bejön a képbe a profi kézben igencsak veszélyes hordozó is.

    Összességében sok-sok tanulni való van a játékban és ajánlott is az ismeretük elsajátítása, hogy ne csak cél hajóként legyünk jelen a csatákban.

    Mellékelem a képet az irányzékról. Természetesen ez a MOD - a többivel együtt - a csomagban engedélyezett és használható. A csomag összeállítója minden esetben ellenőrzi és csak a jóváhagyott MOD-k kerülnek a csomagjába.