
A Wargaming új MMO játéka
-
lonvard #17006 Nyilván random.
Közben azért csak sikerült elpicsáztatnom magam. :D Véletlenül egy másik Graf Speevel szeltük a habokat egymástól pár kilométerre, amikor is egyszer csak összefutottam a 8-as prémium japán cirkáló, bizonyos Atagoval. Ő max életerővel jött, valami 40 000, én olyan 20 000 HP-val fogadtam, de ez nem zavart meg abban hogy úgy döntsek, hogy nem én vagyok hátrányban. Pusztítottam én már el 8-as cirkálókat, meg hát különben is, majd megtorpedózom. Elkezdtük bombázni egymást, első meglepetésem az volt, hogy nem igazán sikerült megsebeznem, majd a viszonylag közelről indított torpedóimat is kikerülte. Közben ő is rám engedte, én is kikerültem. Egészen vad közelharc kezdődött, másik adag torpedóinkat is kiengedtük, egyikünk se talált, de ekkor már ripityára voltam lőve és égtem, végül kiadtam a parancsot a hajó elhagyására. Ezek után a kis Atago, akit egy ideje már a másik Graf is lődözött, elindult feléje, és azt is megsemmisítette. Hm. :D