
A Wargaming új MMO játéka
-
Darun #16916 Az év elején kezdtek el játszani a régi WoT-os szakasztársaim, igy egyrészt előkerültek ismét a nagyon kicsi hajók, másrészt a lemaradt hajókat/ágakat is sikerült felhúznom (angol 4-5-ös cirkálók, orosz hatos dd illetve kihúztam és megvettem végre a Myoko-t). Ezen kivül is szoktam néha T5-ben menni, ha feladatot kell csinálni. Nyilván nem vettem elő minden hajót, de azért kis tierben is megjárattam párat, illetve a kinai ágat is felhúztam T7-ig. Az egyetlen hajó T3-ban, amit semmi pénzért nem vennék vissza, az a Kawa. Szerintem senkinek nem kell mondanom, miért. Azon kivül viszont igazán béna hajót nem tudok mondani. A társaim is szidtak sok hajót, amivel én jó köröket mentem. Ehhez persze az is kell, hogy minden hajót ismerek, hiszen T7-ig mindennel játszottam már, ismerem a képességeiket és a korlátaikat. Az lehet hogy valakinek nem fekszik az a stilus, amivel a hajót játszani kéne, de az sem a hajó hibája. Amikor bejött az angol cirkáló ág, nagyon nem tetszett, aztán ott lett meg először a T9.
Én is látok olyan játékosokat, akiknek már pár ezer csatából is ott virit a sok tizes hajó, a statjuk is jó (azért általában a 60% feletti WR-t elérni nem lehet csak szerencsével). De azért nem ez az általános. Nekem most lett meg az első tizes hajóm de nem nagyon megyek vele csatába, pedig ellenfélként már mindennel találkoztam, teszt szerón én is kipróbáltam az összes hajót. De egyelőre még a T9-es csatákat se erőltetem, mert nem igazán érzem úgy, hogy a T8-t stabilan tudnám hozni. És forditva sem igaz persze a dolog, attól hogy valakinek nagyon sok csatája van, szintén nem jelenti azt, hogy biztosan tapasztalt játékos már. Hány olyan 10k csatás plájert láttam, akiknek szintén voltak tizes hajóik főleg magas tierben játszottak és még is ilyen 20k körül van az átlagsebzésük. Az alacsony tier azért lenne, hogy az emberek fokozatosan szokjanak hozzá a nagyobb hajókhoz, megismerjék a pályákat, az egyes játékmódokat. De sokaknak még több ezer csata után is arról szól a játék, hogy "bemegyünk oszt lövünk". Ha kiszednek, következő hajó, következő csata. De ugye ilyen csapattársakkal elég nehéz nyerni.