banner
A Wargaming új MMO játéka
  • Darun
    #16810
    Akkor úgy tűnik, kölcsönösen félreértettük egymást.
    A látszat ellenére, én nem akartam arra célozni, hogy hű milyen szuper kapitány vagyok, és a sok noob csak lehúz. Arra van itt egy másik játékos (mellesleg, nem én vagyok az, aki minden mások posztban vagy a WG-t, vagy a többi játékos fikázza, hogy már megint rajtam kivülálló okok miatt nem nyert a csapat. De ha te ezt másként látod, nyugodtan idézz be hozzászólásomat, ami ezt megcáfolja)
    Azt nem tagadom, sőt elismerem hogy az én türelmem is elég korlátozott a nálam sokkal gyengébb képességű játékosok irányába. Ezért is nem szakaszozok túl sűrűn apámmal/öcsémmel. Tisztában vagyok azzal is, hogy az ilyen játékosok nem tehetnek arról, hogy nekik ez a szintjük. Azzal is, hogy nélkülük én se lennék ennyire "jó" (átlagos) játékos, hiszen ha az én szintem lenne az "alap", és mindenki jobb lenne tőlem, akkor az wr-em lenne a fos. A gyengébb képességű játékosok révén ilyen jó a statom. Vagyis ők is kellenek hozzá.
    WoT-ban több mint 10k csatám van. Ha mást nem is, azt sikerült leszűrnöm belőle, hogy van egy szint, amin egyéb okok miatt soha nem fogok tudni túljutni. Apám is szokott lyuhtube videókat nézni, ő mondta hogy van egy wotnoobienses ürge, aki még anno piroskaként kezdte, de milyen sokat fejlődött azóta. Nyilván mindenkinek van egy tanulási folyamata. Hogy ez milyen ivű, az függ az egyén képességeitől és szándékától is. Apám előbbi, öcsém utóbbi miatt nem fog jelentős eredményt elérni soha. Az én képességeimnek a határait viszont nem a piroska játékosok határozzák meg. Igazából annak hogy valaki jó játékos legyen, szerintem két feltétele van. Egyrészt jól kell ismerni magát a játékot. Lőtávok, töltési idők, pattanási szögek, stb, stb. Másrészt egyéni képességek, reflexek, jó helyzetfelismerés és taktikai előrelátás. Elvileg lehetne valaki úgy is lyunik játékos, hogy nincs egy nyert csatája se, pedig meccsenként megöl 3 hajót és 60k felett van a sebzése. De egyedül ugye nehéz harcolni 29 játékos ellen (amikor a csapat is többet hátráltat, mint segit). Nyilván akit linkeltem ismerős, a statisztikájának egy részéhez hozzá tartozik az is, hogy a saját tapasztalataimmal segitem játék közben, illetve szinte mindig 2-3 fős szakaszban megyünk. Talán nem kell mondanom, hogy még egy átlagos képességű szakasz is milyen súllyal vesz részt egy-egy csatában.
    Ami a csatajelentéseket illeti, mindenki tud olyan csatát mutatni, ahol két tierrel nagyobb mezőben is első lett. Nyilván aki jobb képességű az több ilyet, aki kevésbé az kevesebbet. Ezért nézzük az átlagot. Egy gyengébb képességű játékosnak több szarabb csatája van. Illetve én is gondolkoztam kb 10 másodpercet azon, hogy a top játékosoknak hogy a rákba lehet 70% körüli nyerési aránya. Nagyon egyszerűen, úgy hogy ők is mindig szakaszoznak, velük nagyjából azonos képességű játékosokkal. És ha igy nézed, egy 3 fős lyunik szakaszhoz mérten még az a 70% is kevésnek tűnik, hiszen 3 pro játékosról beszélünk. Ha valaki egyedül le tud hozni egy meccset, akkor három ilyen játékos miért csak 70%-ban? Mert ők sem tévedhetetlenek, mert ők is hibáznak, és mert néha az RNG nekik sem kedvez (bár ezt dimre úgy sem hiszi el).
    Még anno, amikor elkezdtem tankozni, gondolkoztam azon, hogy milyen jó lenne pár videót csainálni kezdőknek, mert a magyar játékosok hajlamosak elfelejteni, hogy T5 alatt is van élet és hogy a zöld/lila szintjük az átlag (vagy annyira el vannak szállva maguktól, hogy a többieket már nem is kezelik emberként, csak ők vannak, meg a botok).
    Ha türelmesebb lennék (meg mondjuk pár évvel fiatalabb), szivesen felajánlanám a kezdőknek, hogy szakaszozok velük és segitem a fejlődésüket, régen nagyon szivesen csináltam ilyesmit (valamiért WoT-ban is mindig nekem passzolták le az újoncokat, pedig én is az voltam, de valahogy mindig sikerült kifognom olyan klánokat, ahol a képzésre nem igazán fektettek hangsúlyt, csak elvárások voltak, és sajnos ez is tipikus a magyar játékosok között) És hiába van nekem is több mint 5k csatám, örülök hogy Kriszék miatt visszamehetek alacsonyabb tierbe, mert ott nekem is jobban megy a játék. Saját meglátásom az, hogy magas tierben még nincs annyi tapasztalatom, hogy igazán jó lehessek, noha asszem a statom miatt ott sem kell szégyenkeznem. Pedig nekem is vannak "nem csinátam semmit" csatáim.