banner
A Wargaming új MMO játéka
  • Darun
    #16609
    Tegnap volt olyan csatám New Orleans-al, ahol 16k sebzéssel második(!!!) lettem a csapatban. És úgy, hogy az elsők között haltam. Kérdés: mit csinált a csapat miután én meghaltam? Célhajót játszottak az ellenfélnek? Elfelejtettek visszalőni? A Martel Károly majdnem ugyan ez. Az ellenfél egyik rombolója bevágtatott középre, megleptem, de befüstölt. Gondoltam rámegyek, a hydro már úgy is be volt kapcsolva. Erre kiderült hogy mind a 2 dd ott volt a füstben, ki is szedtem mind a kettőt, de én is meghaltam. Igy kezdődött a csata, nem is nagyon néztem tovább. Persze nyerni a fiúk igy sem tudtak, a csata végéig talán még két vagy három hajót tudtak kiszedni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ellenfélnél volt egy top tier 3 fős szakasz.
    Amagival szintén vereség... a térkép jobb oldalára tett ki, egyedül. Mindenki elindult balra, én meg futhattam utánuk. Persze az ellenfél Shokaku-ja egyből betalált, mire utolértem a lemmingvonatot, már a fél HP-m lehúzták (volt még mögöttem 1 romboló, 2 cirkáló meg 1 Bismarck) A kedves csapat megint odáig jutott el, hogy kimentek a térkép szélére. A röhej az, hogy azon az oldalon átjött egy ellenséges dd :D Már az ellenfél cv-je is jött foglalni, a miénk persze nem spottolt, úgy lettem csapatelső, hogy a csata első felében elvesztettem az életem 2/3-t és volt kb 15k sebzésem. Egyébként a héten majdnem minden 5 csata olyan, hogy az egyik csapatból max 2-3 hajó hal meg, a másik csapat meg totál elfogy. A tegnapi meccsek több mint felénél az első két percben meg tudtam mondani hogy bukó lesz. De minek jönne a győzelem, hiszen csak 200%-os xp-t adna!?