
A Wargaming új MMO játéka
-
Darun #15186 A szerencsét direkt nem kevertem bele, mivel az vagy van, vagy nincs. A tavasszal többször is volt olyan, hogy teljesen vakon belőttem egy sziget mögé / füstbe és vagy egy/több citadell-t lőttem az áldozatnak, vagy rögtön meg is makkant. Viszont a szerencse nem egy kalkulálható elem az egyenletben.
A példádra: meg sem fordult a fejemben az, hogy a csapat nagyobb fele azért hullott el, mert a ti hiányotok meggyengitette az "egységet". Rengetegszer tapasztaltam már én is (meg apám is), hogy a számbeli és minőségbeli fölényben lévő csapatfél olyan iszonyat gyorsan és szánalmas módon hullik el, hogy az már kabaréba illő. Mig a csapat kisebb fele meg győz a túlerő ellen. Igazából régóta gondolkodok már azon, hogy miért van ez. Miért van az, hogy a rombolók mind a két oldalon felvonulnak a helyükre, foglalnak, de az egyik csapat nagyon rövid időn belül kiszorul. Nem azért, mert az egyik csapat nem fél közelebb menni és ezzel nyomást gyakorolni az ellenséges rombolókra? Ha az ellenség közelebb jön és ti folyamatosan tartjátok a távolságot, annak az a vége hogy a csapat szépen felsorakozik a pálya szélén.
Az elmúlt három napban (szombat-vasárnap-hétfő) olyan szinten mentem szar csatákat, hogy teljesen demoralizált a játék. 9 ranked csatából 8 vereség, 9. szintről visszacsúsztam 11-re. Az utolsó csatában én voltam az egyetlen romboló a csapatunkban. Kétszer befoglaltam B-t, az egész ellenséges csapatot spottoltam legalább egyszer, a csatahajókat szinte folyamatosan. Ők teljes erővel be mertek jönni a centrumba, nálunk egyedül én voltam ott, mindenki más a sziget gyűrű külső ivén kempelt. És még azt sem lehet mondani hogy p2w, mert nálunk volt egy Dánkörk meg egy Molotov... és ráadásul a Dánkörk azzal kezdte, hogy pls no camp. Erre ő is kempelt. Az ellenfélnél nem volt egy prém hajó se, engem is csak a Brayen tudott megelőzni a csapatunkban (nem tudom hogy csinálta, de egy reportot ő is kapott, mert volt olyan ügyes hogy megkerülte az ellenséget, a Leandert viszont a hátamba hagyta, aki ki is szedett, ahogy illik). Ha jól rémlik volt egy magyar tagja is a csapatnak, ő halt meg először, aztán nem értette hogy miért vagyok ideges. Mert sok volt a gyökér az elmúlt három napban? Ráadásul én sem vagyok mostanában toppon, de a csapat sokszor még engem is torony magasan alulmúl... és hát amennyit én hozzáteszek a meccshez, annyit a többiektől is elvárnék.
Amit felhoztál példának: azért egy T5-7 meccsben lécci tartsd már a 15km-es távolságot akármilyen cirkálóval szemben! Még akkor is utol fognak érni, ha ellövöd a motorjukat.
(Felhivnám még egy apróságra a figyelmed. A 14 secre lövés egy 10 seces kitérités ellenében nem azt jelenti, hogy a célnak 4 sec áll rendelkezésre az elmozgásra. A 10 sec azt jelenti, hogy ennyi idő alatt éri el a MAXIMÁLIS kitéritést, de a fordulást már rögtön az első másodpercben megkezdi. És attól függően hogy jobbra vagy balra kanyarodik, nem fogom kiszámolni, de 14 sec alatt sztem simán megtesz egy fél kilómétert egy cirkáló. Ott már a 200 méteres szórással se mész semmire. Az meg hogy rögtön tud rá reagálni, függetlenül attól hogy nem rám figyel... a PT és az IFA 1 skillpontos képzettségek, ami azt jelenti hogy 3000 xp-ből már meg van mind a kettő, és elég sokan használják is, nem véletlenül. Vagyis akkor is látod hogy valaki messziről rád lő, ha épp teljesen máshová figyelsz)