banner
A Wargaming új MMO játéka
  • 1kezdő
    #10171
    El sem tudom képzelni, hogy némelyeknek minek a Tirpitz, mikor nem tud vele játszani. A csapatban két tirpitz volt és az én Coloradom, valamint Atago-k és egyébb cirkálók. Értelemszerűen a gépnél ennek tükörképe. Elsüllyesztettem egy Atago-t és magamra húztam két Tirpitz-t és egy Colorado-t. Tehát az ellenfél erejét és ezt kb. három percig húztam a félpályán keresztül magam után. Teljesen leamortizáltak és a végén kilőttek. De nem is ez az érdekes. Amíg lekötöttem a három ütőképes hajót, addig a többiek nem tudtak semmit csinálni. A sülyedésem után látom, hogy már csak a carrier és a két Tirpitz félig lesebezve harcolgat. Mi a fene verte le ennyire őket? Az egyik 200 valahány, a másik 300 valahány pontot tudott csinálni. Két Tirtpitz-t pár cirkáló elverte. A carrierünk egyetlen hajót sem tudott süllyeszteni. A gép Tirpitze több mint 800 pontot csinált. Szóval: még co-op szinten is időnként botrányosan gyenge csapat jön össze.