Krimikről mindenfelől..
-
#29
Szia Eszter,
(ezek a beceneveid nekem egyenlőre idegenek, ne hari)
Egy csomó mindenről cseréltünk eszmét, csak épp úgy a mindennapi ügyekről nem.
Én most például eszméletlen egy két napon vagyok túl. Elmesélem.
Szerdánként volt egy olyan óránk, amire én jópárszor nem mentem be, és mindenféle beadandóval el voltam maradva. Ez egy fotós óra, és különféle témában kellett fotózni. A három téma, amikkel el voltam maradva: egy riport 5-6 képpel, önmagamról 3 kép, és a "másodosztály" fogalom alá sorolható bármely témában 3 kép. Ez tök egyszerűen hangzik, de! Az elmúlt héten már fotóztam, ám a saját gépemről valami hülye hiba miatt, amire akkor nem jöttem rá, a képeket nem tudtam áttenni számítógépre, és így nagyban megnézni se. Így meg nem akartam odaállítani velük. Viszont bárkitől kértem gépet, vagy nem volt számgéphez kábele, vagy más okból, de, összesen 5 gépről nem tudtam áttenni a képeket, ahogy szerettem volna. Így jött el a tegnap, amikor délután a gépemmel már fotózni se tudtam, oda jutottam, hogy le kellett formázzam a kártyám, rajta a múlt heti fotókkal. Onnantól jól működött a gép, meg lehetett nézni bármelyik gépen. De ez csak a tanárnál derült ki, az volt az első gép ahol láttam őket Szal elég gáz volt, bár szerenécsére volt ami tetszett neki.
Ugyanakkor 2 szakdolgozatot is írok. Az egyikkel elvileg kedden este kész lettem volna, mert ma kellett vigyem köttetni, hogy holnap beadhassam. A másikat pedig ma reggel kellett volna bemutatnom a konzulensnek. Viszont tegnap, amikor nagyban dolgozok, azon amit ma be akartam mutatni, kaptam egy mailt a másik konzulemsemtől, hogy annak a mailnak megfelelően még módosítsam azt, amiről már azt hittem kész van, mivel kedden már rábólintot... Aztán az lett, hogy tegnap folytattam a bemutatásra vivendőt, miután meg azt ma bemutattam módosítottam a másikat a mailban jött kérésnek megfelelően és leadtam köttetni, holnap mehetek is érte, és még így épp időben be is tudom adni. Ráadásul közben volt még egy harmadik házi is, mára, azt is tegnap hoztam össze Három újságcikk, technikai sport kategóriában... Szal jó kis két napom volt Jah, és egyrészt tegnap délután még bankettet kellett szerveznem, másrészt még e mellett este hattól éjfélig ügyeltem a gépteremben Na meg ma is, de most úgy érzem, mint akin semmi teher nincs Szal ha úgy alakul és tudsz írni, biztos még ma válaszolok!
Puszi,
Z.
Szia Eszter,
Korábban mondtad, hogy kiváncsi lennél ki az akit így...
Tettem fel magamról képet, ha megnézed a profilomat, megtalálsz a képek közt.
Puszi,
Z.
Szia Eszter,
Nem zavarni akarlak, csak... beszélgethetnénk valami módon? Akár neten, vagy mailba, vagy valamiképp?
Nézd, tudom, hogy ez a helyzet kettőnk közt minimum fura. Te hogy látod ezt? Mert én tudom, hogy én hogy látom, de fogalmam sincs igazából, hogy te miképp élheted meg. Persze gondolok valamit, de azt végülis megintcsak én gondolom...
Puszi,
Z.a
Kedves Eszter,
Szeretném, ha összetudnánk hozni egy talit. Tudom, hogy már ezerszer kérlek erre... Lécci, ha van egy félóra ráérőidőd, fussunk össze. Lécci. Jó? Köszi!
Puszi,
Z.
Drága Eszter,
Én nagyon egyszerű srác vagyok. És bár amúgy is őszinte, feléd igyekszem magamnak a legbelsőbb énjét megmutatni. (jó tom, ez elég gagyi gyerekes szöveg) Biztos úgy gondolod bizonyos reakcióimból (pl írtam korábban, hogy volt, hogy zokogtam), hogy én egy nyámnyila anyámasszony katonája vagyok. Hát nem... Legalábbis nem tartanak annak. Viszont feléd úgy fordulok, hogy nem védem magam. Van egy kép (elég goth beütésű, nem tudom szereted e a stílust?), amin egy fiú egy lánynak átnyújtja önön szívét, kifejezésül, hogy szereti. Én a szívemet nem tudom fizikailag átnyújtani. Én csak ezzel a "meztelen őszinteséggel" (bocsi a fogalmazásmódomért, nem tom hogy kell ilyen levelet írni) tudom mutatni feléd a szeretetem. Viszont ebben benne van, hogy te egy apró kis szúrással is mélyre bökhetsz. Remélem érted... :/ Nem tom, hogy jól (érthetően) fogalmaztam e meg... Szal én nagyon sokra tartalak, és persze piszok vonzónak is. És persze piszokul szeretnélek szorosan magamhoz ölelni, móhon szeretném csókolni a szád, meg minden... Viszont, én úgy tartom, hogy ez rajtad áll. Én csupán szeretni tudlak, rajtad áll mennyire hagyod... Én tudom, hogy amit előbb írtam, az két ember közt nagyon bensőséges, hogy oda eljutni nagy kegy. És tudom, hogy ahhoz messzi vagyunk egymástól, hogy ez köztünk egyik napról a másikra mehessen. Sőt, talán sose mehet majd. Csak azt kérem, hogy ne csapd ki a szívem a kezemből, ne köpj rá, ne nevess szemközt. Nem kérem, hogy elfogadd, csak azt, hogy nézd meg kicsit közelebbről. Szeretném, ha meg tudnám mutatni neked amit rejt. Hogy türelmes, hűséges, odaadó, figyelmes, kedves, barátságos, bensőségesen közvetlen, határozott ha kell, de veled (akit én törékenynek tartok) mint a hímes tojással bánna... s mindezteket az irántad érzett szeretet köti össze, abból fakad belőlem, irányodba. Nem kérem, hogy fogadd el (bár örülnék ha egyszer majd így tennél), csak azt kérem, hogy nézd meg közelebbről, azt kérem, hogy ne utasítsd el teljesen az ismerősségünket... azt kérem, hogy ismerjük meg egymást jobban... Kérlek!
Puszil:Z.
u.i.: ne haragudj, hogy ilyen levelet írtam neked. nem tudok valami világosan fogalmazni de ennél sokkal többször gondolok rád. sokszor bele is fogok a levélbe, de valahogy se füle se farka lesz. ez is kicsit ilyen lett, dehát nem szoktam én ilyen leveleket írni... csak neked... CUPP
Drága Eszter,
Annyi mindent nem írtam meg még neked... Igazából lehet, hogy hetven évig se tudnám megírni... Mindig eszembe jutnak dolgok, amiket már rég el akarok neked mondani, de sose tudtam. Vagy azért mert épp lehetőségem nem volt rá, vagy azért, mert, ugyan gáz, de meglehetősen szétszórt tudok lenni, és amit azonnal nem csinálok meg vagy mondok el, azt sokszor elfelejtem. Nem végleg, csak úgy rögzül tudat alatt, aztán időnként újra eszembe jut. Ez a hosszú bevezető csak azért, mert most is eszembe jutott egy ilyen dolog. Már évek óta érzem magamon, közel azóta, hogy ismerlek. Szal valami olyasmi, hogy a Te ismerettséged engem arra hajt, hogy mind jobb és jobb legyek. Nem tudom érted e? Hisz végülis normális, hogy az ember idővel mind jobb és jobb szeretne lenni... De itt most nem erről beszélek. Azzal, hogy Te vagy nekem, illetve ez így elég szerencsétlen megfogalmazás, de azzal, hogy Téged megismerhettelek valamikor, azzal bennem megnyitottál valamit. Picit olyan ez, hogy azóta miattad versenyt futnék egy gepárddal (amúgy a kedvenc állatom), vagy épp elmennék háborúba, ha az kellene... Jó tom, ez kicsit morbid De szóval, azt akarom kihozni ebből az egészből, hogy ha Rád gondolok, akkor a dolgaimat sokkal jobbnak akarom. Ha Rád gondolok, akkor élvezettel megyek le edzőterembe, (amit pedig meglehetősen barom dolognak tartok.) Ha Rád gondolok, akkor egy csomó olyan kajáról mondok le szívesen, amit szeretek. Ha Rád gondolok, akkor tudom, hogy nem szabad csokit ennem (nem igazán
veszi be a gyomrom, de szeretem az ízét, és napi egy táblát nem egyszer megeszek)... most ha nem érezném magam is nyálasnak, akkor mondhatnám azt, hogy Te édesebb vagy számomra mint bármilyen csoki. Ha Rád gondolok, akkor nem eszek nagyon-fűszeres ételt (azt se igazán veszi be a gyomrom), (s most pedig mondhatnám, hogy hiszen Te vagy az életem sava-borsa) ha Rád gondolok, akkor nem iszok szénsavast (ami szintén nem tesz jót a gyomromnak, de egyszerűen gyerekkorom óta erre szoktam rá), és ha Rád gondolok, akkor mind több jó dolgot szeretnék csinálni. Ha Rád gondolok, akkor mind több emberen szeretnék segíteni, mind többeknek szeretnék jobb kedvet, mind többeknek még több boldogságot, és legfőképpen: ha Rád gondolok, akkor szembenézek a félelmeimmel. Olyan vagy nekem mint egy doppingszer, csak sokkal édesebb, sokkal szebb, és mindenféle káros mellékhatástól mentesen egyszerűen azzal doppingolsz, hogy ... nem akarom azt írni, hogy szeretlek, nem akarom elcsépelni kettőnk közt ezt a szót, de lényegében arról van szó. Nekem emiatt aztán nagyon sokat jelentesz. Mármint az én életem alakulásában. Tudod ha valami olyanról van szó, ami alapvetően jó dolog, akkor bármennyire is félek tőle esetleg, ha rád gondolok megteszem. Emiatt aztán az életem sok ponton megváltozott. Ugyanakkor, nagyon sokat számít nekem az, hogy Te miképp gondolol rám. Azaz, ha dühös vagy rám, mérges, vagy azt érezteted, hogy zavarlak, az számomra elkeserítőleg hat. Én boldognak szeretnélek látni... de legalább boldognak tudni, ha már nem láthatlak.
A levelem első fele az meglehetős hirtelen felindulásból jött. Hirtelen ugrott be ez az egész mondanivaló. A második fele kevésbé "első szándékból" írom. Bár ez is olyan, amit nagyon szeretnék elmondani, de ez most úgy 24 órája itt járt már a fejembe és rágta a gondolataim. Szóval, tegnap buliban voltam, ilyen suli-buli. Jöttek rég végzett hallgatók is, meg voltak mostani elsősök is. Volt egy kedves pillanat, hárman álltunk egymástól pár méterekre a kerítésnél (pasik, és rádbízom, hogy miért ), és odasétált ugyanilyen távolságban egy negyedik, egy csaj. Picit fura volt, így negyediknek, talán érzed, hogy miért Mondjuk ő csak nézelődni, meg egyedül lenni akart gondolom. Miután végeztem (harmadiknak) odamentem hozzá, mert érdekesnek tűnt, hogy így egyedül álldogáll ott.
Beszélgettünk (méghozzá utóbb kiderült: mindkettőnknek egész jót), és kiderült, hogy ő hat éve végzett itt a suliban, másfél éve már házas, és a kapcsolatuk itt a suliban indult. És aztán
rólad is kérdeztem, persze nem direktbe. Hanem azt kérdeztem, hogy ha van egy lány, akit..., szóval, hogy őt mivel vette rá a férje. És azt mondta, hogy azzal, hogy a tenyerén hordja, hogy nem tudott nemet mondani neki. És tudod, akkor kicsit elszorult a torkom. Én is azt szeretném, hogy egyszer ezt mondhasd rám... És tényleg, nem tudom Nálad ez mennyire látszik, de tényleg igyekszem, hogy elég jó lehessek hozzád. Hogy örömet tudjak Neked szerezni, és, hogy talán egyszer azt mondhasd, hogy azért járunk, mert nem tudtál nemet mondani, mert úgy a tenyerén hordott... Tudom, hogy ettől nagyon messzi vagyok, meg... nem is tudom kell e ilyent mondani, vagy, hogy szabad e... mármint ilyet így leírni...
Nem tom sose ezeket a leveleket jól megírni Megint ilyen se füle se farka levél lett, ráadásul kétszeresen is :/ Azért remélem, hogy van ami érthető bennük, meg, hogy valami átjön abból, amit szerettem volna...
Puszil:Z
u.i.: Hülyeség, meg Számodra biztos jelentéktelen apróság, de mióta az olasz nyelv helyett a katalánt jelölted meg az en, azóta Barcelónáról mindig rád gondolok És hát ugye most BL döntős (a focit meg szeretem), meg rendszeresen vannak ott ilyen világpolitikai események, tárgyalások... szal egy
újabb dolog, ami miatt sokszor eszembe vagy PUSZI
Kedves Eszter,
Ez a levél valószínűelg igen hosszú lesz. (Ilyenkor még én sem tudom igazán, de most azért ennyit sejtek) Sokszor merengtem azon, hogy ritkán írjak hosszú levelet, vagy gyakran rövidet. Igazából nem sok támpontom van... Arra gondolok ugyanis, hogy tolakodni nem akarok. Ugyanakkor azt se akarom, hogy esetleg ne vegyél komolyan. Tudom, hogy Neked ijjesztő lehetek. Hogy itt egy srác, és már évek óta folyton felbukkan és keresi az ismerettséged. Szal, úgy vagyok ezzel, hogy elég szerencsétlenül is csináltam sajnos... Azt hiszem talán ijjesztőbbnek is tűnhettem, mint szerettem volna.
Arra gondolok, mikor még az első megkeresésem után, megkérdeztél, hogy "biztos azér, mer járni akarok" vagy valami hasonló. (asszem, úgy kérdezted, hogy "biztos nem véletlen") És... Biztos ijjesztő volt, amit akkor válaszoltam.
Nem szeretném, ha azt hinnéd... Szal, én úgy gondolom, Te azt hiszed, hogy én mondjuk járni akarok veled, aztán feleségül venni, leélni így az életünket és kanyi.
Nem mondom, hogy ezt elképzelhetetlennek tartom. És innen nézve, meg onnan, hogy valakivel egyszer ezt akarom, akár így is gondolhatod. De nem... Hogy magyarázzam el? ...
Én szeretném felújítani azt a rövid ismerettségünket. Nem tudom mi lesz aztán. Nem tudom azt se, hogy ma ugyanazt az érzést kiváltanád e belőlem, mint annak idején. Vagy, hogy ehhez mennyi idő kellene. Az emberek olyan iszonyú sokat nem változnak... Legalábbis alapvető tulajdonságaikban. Nagyon valószínűnek tartom, hogy jólérezném veled magam, de nem tudom. Emiatt nem akarlak tévhitbe ringatni. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy ha mi találkozunk, akkor mi járni fogunk, stb. Én ennél sokkal zárkózottabb férfi vagyok.
Én csak szeretném, ha ismerősök lennénk egymásnak. Ha két olyan ember lennénk, akik tudnak egymásal legalább pár szót váltani, meg ilyesmik...
Legalábbis innen nyitnék. A többi az meg ennek folyománya. A dolgok vagy alakulnak, vagy nem, ez ugyis közben derül ki. Sajnálom, hogy korábban úgy lerohantalak, meggondolatlan voltam, és felelőtlen is.
Igazság szerint két érzés dolgozik bennem. Erről már azt hiszem amúgy írtam. Az egyik felem idealista. Azt mondja, hogy Ő az igazi, hogy jó lesz Vele, stb. Ez a felem minden nap írna neked több levelet is, ez a felem kitépne a ruhádból is.. A másik, az racionalista. Ez a másik felem nagyon kevéssel is beérné. Örülne egy mosolynak, egy pillantásnak...
Írnék erről ide egy idézetet: (hosszú lesz, legalábbis levélhez képest)
"Amikor a lélekfogat hajtója meglátja a kedves arcát, e látvány az egész lelket fölhevíti, csiklandozó és ösztökélő vággyal tölti meg. Az engedelmes lovat, mint mindig, most is visszatartja a szemérem ereje attól, hogy kedvesének ugorjon. A másik ellenben nem törődik a hajtónak sem ösztökélésével, sem ostorával, hanem ugrándozva erőnek erejével tör előre. Kemény munkát ad társának és hajtójának egyaránt, kényszeríti őket, de végül, minthogy nem akar végeszakadni e gyötrelemnek, megindulnak, engedve az unszolásnak, és beletörődve, hogy megteszik, amit parancsol. Odalépnek a kedveshez, és megpillantják sugárzó tekintetét.
Ez a látvány a hajtó emlékezetét a valódi szépséghez viszi, és újra látja őt, amint a mértkéletesség társaságában szent talapzaton áll. Megrendül, magasztos félelem fogja el, visszahőköl, és kénytelen oly hevesen megrántani a gyeplőt, hogy mindkét lova a tomporára rogy; az egyik önként, hiszen nem áll ellen, de a féktelen bizony szándéka ellenére.