• [NST]Cifu
    #198
    Őszintén? Fogalmam sincs. :)

    Ez a cikk eredetileg onnan indult, hogy nem nagyon olvastam mostanság sehol a harckocsikról komolyabb hírt. Leszámítva azt, hogy a DoDBuzz-on még tavasszal írtak arról, hogy az Abrams javítósorát Limában államilag megdotálták, mert a hadsereg be akarta zárni három évre, amitől az üzemeltető General konszern közepes méretű földrengéssel egyenértékű Lobby-hadjáratot indított, így végül megszavazták a politikusok azt a pár száz millió dollárt, amit amúgy megspórolt volna a hadsereg a javítóbázis ideiglenes bezárásával.

    Plusz a HT topicban felmerült pár hete (hónapja) megint, hogy hát a harckocsik fejlesztésével nem is foglalkoznak manapság, látszólag. Hát innen indult.

    Most az űrsikló sorozat következő részét hegesztem, aztán utána megint (feltehetően) egy katonai cikk érkezik majd.