• NEXUS6
    #343
    "De ez szerintem nem cél, hogy mindent eladjanak neki, hanem eszköz. Ha ez cél lenne, akkor az irányítók nagyobb degeneráltak, mint amilyennek gondolom őket."

    Pedig de, szerintem. Sokkal kicsinyesebb motivációk érdekek mozgatják a világot, mint azt a legtöbb ember gondolja. Én azért szeretem a konteos dolgokat mert abban van ráció. Azonban az a helyzet, hogy a világ nem racionális. Pl ha a vezetőink több száz éves bölcsességgel rendelkező emberek lennének, akkor talán nem lennének háborúk, egy csomó dolog, pusztán a tervszerűség és tervezettség miatt megoldódna. Azonban ez nem így van, egy egy ember csak néhány évig képes a hatalmat megragadni, és hogy ezt minimálisan meghosszabbítsa bármit képes megtenni, sajnos szó szerint. A vezetőinknél nem az ország jobbulása a cél, hanem pusztán a hatalom önmagában. Aki nem így gondolkodik az kiszorul belőle, mert bizonyos dolgokat nem fog megtenni érte.

    "És akkor megint csak jön az atomizált, talajtvesztett, improduktív, depis emberke."

    "Egy ilyen embert bármire fel lehet programozni. Ez a lényeg. Ha valakinek üres a feje, akkor bármivel meg lehet tölteni, még olyan dolgokkal is, melyek nyilvánvalóan szemben állnak a valósággal."
    Fellehet programozni, tele lehet tömni a fejét propagandával, de valójában egy társadalom igazi szövetét azok a másodlagos, informális kapcsolatok adják, amit közvetlenül központilag nem lehet irányítani. Ha szétvered az emberek világnézeti rendszerét, ha megakadályozod, hogy normális kapcsolatokat, családot baráti, munkatársai közösségeket alkossanak, akkor kapsz egy halom improduktív hülyét. nem mindenre lehet őket használni, épp ellenkezőleg semmire sem. De természetesen a pénzüket lenyúlhatod, mert még ahhoz is hülyék, hogy minimálisan összefogva ezt megakadályozzák.
    Ma már nincsenek hatékony szakszervezetek. Sem.

    "Én csak remélni tudom, hogy végre eszükbe jut, hogy értelmes családpolitikát csináljanak.

    Nem egészen értem, hogy mindezt miért tennék meg?"
    Azért kéne megtenni, mert elöregszik a társadalom, nem lesznek utódok, egyáltalán, de előtte még belerokkan az egész államháztartás a nyugdíjjakba.

    "Én nem támogatok se fogyasztás, se háború alapú gazdaságot. Miért is tenném? Van rá okom?
    Úgyhogy én azt remélem hogy nem a hadsereg és a fogyasztás felfejlesztése lesz a cél. Remélem hogy nem lesznek képesek ezt véghezvinni a világban zajló változásoknak köszönhetően, vagy annak köszönhetően, hogy az elit tagjai között is vannak igaz emberek."
    Szerintem meg habár egy-két dolgot helyesen látsz, mást meg nem.
    a háborús propagandaszájtépét pl, amit itt Molniék habzószájjal előadnak, azt helyesen látod. A fogyasztást nem. Persze csak szerintem, hiszen mindenkinek joga van a magánvéleményhez.
    A fogyasztás kérdése a 70-es évekre nyúlik vissza. A Sci-fi-ben akkor terjedtek el a Malthausi filozófiát mutató, túltermelés/túlfogyasztás/túlnépesedésről szóló szájberpunk antiutópiák. Azonban mi is volt még akkor? Pl bizonyos országokban egy szinte utópisztikus jóléti társadalom, pl Svédországban, ami kialakult.
    Az elit szempontjából jó, ha az emberek azt hiszik, hogy félniük kell a negatív jövőképtől, ez a félelem tud fenntartani egy hierarchikus rendszert ott is, ahol a hierarchikus, hiánygazdaságra épülő rendszert a gazdaság képességei már meghaladták. A hierarchia akkor kell amikor priorizálni kell az embereket és a piramis alján élők bizonyosan pusztulásra vannak ítélve. Egy jóléti társadalomban senki sincs pusztulásra ítélve, az elosztási rendszerek másképp, nem priorizálva működnek.
    Az elit számára a svéd modell félelmetes volt, ezért inkább szétbombázza a saját gazdaságát, termelőképességet csak hogy mesterségesen fenntartsa a hiányt. Ez nem feltétlenül volt tudatos, sokkal inkább automatikus, ha nem engeded a másik modellt, azzal el is sorvasztod a feltételeit. Nem a termelés és a fogyasztás az ellenség!

    Szerintem.