#292
Ilyen szempontból teljesen érthető a jelenlegi nyugati vezető réteg iszlámellenessége, hiszen az iszlám nem csak egy világnézet, hanem életforma és komoly értékrend is, egy olyan komplex rendszer, ami kihívás a nyugatnak, hiszen sokkal jobban modernizálható, lásd link, mint a nyugati vallások. Ezzel szemben áll a modern nyugati társadalmak atomizált fogyasztója, akit valami permanens cél nélküli depresszióban tartanak és próbálják rávenni az aktuális divatcikkek fogyasztására.
Manapság ráadásul, mivel kiderült, hogy profit szempontjából sokkal jobban megéri a luxus fogyasztás és termelés, gyakorlatilag a nyugati társadalom, alsó és középső rétegeinek tudatos eutanáziáját látjuk és trend szerint úgy tűnik, hogy 100 év múlva már csak a felső 10 000 marad.
Ezzel szemben az iszlám fokozott szaporodásra ösztönző hatása bizony kétségbeejtő, hiszen hosszútávon ezek az országok lakosságuk lélekszáma miatt is előnybe kerülhetnek.
Az iszlám nemzetek azonban fiatalok, kb ott vannak mint Európa a 19. szd-ban, háborúk, mészárlások, diktátorok. A nyugat felelőssége az lenne, hogy ezen a nehéz korszakon átsegítse ezeket az országokat minél gyorsabban és minél kevesebb fájdalommal. És nem az, hogy gyakorlatilag mindig visszalökdössük őket ebbe az állapotba.
Afganisztánt az orosz kivonulás után elfelejtettük újjáépíteni, Irakot pedig, ami talán a lefejlettebb társadalom volt a környéken, a nők jogaival, alacsony gyerekhalandósággal, és magas iskolázottsággal, gyak kicsináltuk. Egy bűnük volt, hogy a vezetőjük Husszein volt, most ez az ország 50 évet ment vissza az időben.
Bármit is mondanak a Molni, meg Papi, meg Jmáté féle propagandapandák.