Wii - Wii U - Switch - és a többi
  • Pio
    #8479
    Fontos részlet, hogy aki most veszi meg a gépet annak ugyan úgy új játék lesz minden, ami nekünk már megvolt előző évben, tehát nekik van, ami eladja a platformot így is.

    De amúgy persze, alapvetően igazad van, hogy az év eleji felhozatalban nincsenek igazán nagy durranások. Én úgy látom ezt a félévet arra használják, hogy egy kicsit szélesítsék a spektrumot, minden generációnak kínáljanak valamit, aztán majd a második félévben ledobnak 1-2 atomot, szóval igen, aki a Pokemont vagy a Metroidot várja annak még jópár hónapig türelemmel kell lenni.

    Az is teljesen jogos, hogy annak, akinek volt Wii U-ja kevéssé izgalmas a mostani felhozatal, de ezzel együtt is nagyon jó döntés viszonylag kevés fejlesztői erőforrásból újra kihozni ezeket a játékokat már most szélesebb közönségnek. Egyszerűen a Wii U eladási számai sajnos annyira nem sikerültek jól, hogy egy arról újra kiadott szuper játék simán értékes eleme a Switch librarynek és nem okafogyott rerelease aprópénzért. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a Mario Kart 8 Deluxe a Switch egyik legjobban fogyó címe.

    Viszont a januári szünetet leszámítva továbbra is tartják a ~1 first party release (új játék vagy Wii U remaster) minden hónapban ritmust, amit lényegileg előző évben is csináltak:
    Február - Bayonetta
    Március - Kirby
    Április - Labo
    Május - Donkey Kong

    Aminek még nincs megjelenési dátuma, de elvileg E3 (június közepe) előtt érkezik:
    Q1 - Mario Tennis
    Q2 - Hyrule Warriors

    Ezen felül az érdekesebb idénre datált, már bejelentett exkluzívok:
    Fire Emblem
    Project Octopath Traveler
    Travis Strikes Again: No More Heroes
    The World Ends with You: Final Remix
    Yoshi

    Ezek pedig egyelőre konkrétum nélkül lógnak a levegőben:
    Bayonetta 3
    Metroid
    Pokemon
    Shin Megami Tensei V