-
#928
Köszönöm a választ! Ezekre pár alkalom után rájöttem magam is, mégis előfordult már, amit említettem. Mivel nagy magasságból a mozgó célok elé való célzást még nem sajátítottam el, onnan inkább a statikus célpontokat támadom. Ha van, akkor az első vonalat meg is hagyom a többieknek és megyek a frontvonal mögöttiekre. Azzal viszont nem tudok már mit tenni, ha az alacsonyan berepülő Su-2 és társai áthúznak az első vonal felett és hamarabb lekapják az általam választott célokat, mint ahogy a bombáim leérnek. Jó esetben még nem oldottam ki őket és fordulok vissza. Esetleg bevállalom én is a kockázatot és a 85% eséllyel bekövetkező lelövésemet és támadok alacsonyabban. Illetve maradnak még a hajók céloknak, mikor már állnak :) Bár jelen pillanatban nem igazán éri meg sem pénz, sem xp területén a bombázás. Legalábbis én úgy tapasztalom, hogy jóval többre értékeli a rendszer a repülőgépek lelövését. Ezen a terülten viszont még rám fér némi gyakorlás, hogy én is olyan könnyedén tudjam lelőni a többieket, mint ahogyan azt velem teszik egyesek. Ne kelljen már a fél lőszerkészletemet rálőnöm egy másik vadászra, hogy leessen :)