-
MasterMason #36505 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Pedig ez egy hazug ideológia része akárcsak az, hogy a náci Németország volt a világ gonosza. Ugyan már, semmi mást nem csinált Hitler mint angolszász mintára a nyugati világ addigi faji törvényeken alapuló gyarmati politikáját kezdte alkalmazni. Hitler és csapatai keményen meg kurták a faji törvényekkel rabszolgatartó angolszász fasisztákat is, még akkor is ha végül elvesztette a háborút.
Ugyan ezen ideológia miatt nem kérdezi meg azt senki, hogy pl Einstein miért egy olyan országba menekült a nácik elöl, ahol 350 éve folyamatosan faji törvények voltak a feketék ellen? Persze Einstein-nek és társainak is csak addig volt baja a faji törvényekkel amíg nem rájuk vonatkoztak, ahogy jött egy ember Európában és fasiszta jelmezben lerúgta a veséjét a szabadság jelmezében tündöklő igazi fasisztáknak már rögtön nyivákolt mindegyik a faji törvények miatt, pont olyan törvények miatt amit addig a "szabadság szinonimájaként" értelmeztek Anglia és Amerika szerte.
Aki kardot ránt kard által vész, a fasiszták pedig fasiszták által. Maradjunk annyiban, hogy 83-17%-os halálozási arány a szövetségesek kárára az minden kivéve győzelem, akkor sem az ha annak hirdetik.
Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2014.12.07. 15:06:13