• JMáté
    #393
    Az evolúciót kísérletileg igazolták. Lehet róla könyvet írni hogy "de nem, nincs is semmilyen bizonyíték" csak nem lesz igaz. És SENKI nem tartja az evolúciót az élet forrásának, mint már említettem azzal az abiogenezis foglalkozik, nem az evolúció.

    Eszembe jutott még valami az információ vesztéses érvről. Vagyis korábban is nagyjából ugyanezt mondtam, csak így talán érthetőbb lesz. Egy pillanatra fogadjuk ek hogy az óriáskígyóknak van csökevényes hátsó lábuk (igazából más devolúciós példa is jó lene, talán olyat is találnánk amit egyik fél sem kérdőjelez meg). Akkor ugye a kígy az régen valami gyík féle lehet. Csak információvesztés történt és a kígyó elvesztette a lábait, azon képességét hogy visszanövessze a farkát, elcsesződött az álkapcsa (magától ki tud akadni, ami azért elég kellemetlen), elcsesződött a gerince, és még szemhéja sincs. Szóval ez egy sokkal fejletlenebb állat mint akérmelyik gyík. De félsz te egy gyíktól? Gondolom nem. És egy kígyótól? Nem mindegyik mérges persze, de rohadt gyors és ha letépi a füled az azért fáj. SZóval "információvesztés" révén létrejött egy a korábbinál sokkal halálosabb faj, ami sokkal hatékonyabban vadászik. Hogy azt ne mondjam fejlettebb.

    Ezzel azt akarom mondani hogy a fejlettség és az információ szubjektív. Lehet önkényesen kijelölni célokat, hogy az a fejlett lény ami ki tud jutni az űrbe, meg ilyenek, csak ez faszság.