• Balumann
    #1094
    "Nem azt írom, hogy ami ma nincs a tudomány látóterében, az holnap nem lesz. Dehogynem! Csak ehhez le kell győzni azok ellenállását, akik ragaszkodnak az épp érvényben lévő tanításokhoz."

    A probléma ezzel az, hogy többszáz év múlva is ezt fogjátok mondogatni (feltehetőleg egyre kevesebben). Mint említettem foglalkoztam agykontrollal, és részben olvastam pszichológiáról is, saját tapasztalat, hogy az ember mennyi mindent képes elképzelni és elhinni mindabból, ami nem létezik. Saját tapasztalataim és a tudomány ismerete mellett nem tudnék hinni a külső okokban, nem is nagyon fogsz tudni meggyőzni erről.

    "Ezzel mit sugallsz? Szerinted is itt az ideje hogy kibővítsük az evolúció elméletét nem-materiális tényezőkkel, természetesen kizárólag az emberre vonatkozóan?"

    Akkor lassan elmélyedhetünk abban a témában, hogy mi az ami nem vezethető le materiális okokra. Nem merek ígérni semmit így vizsga előtti időben, de ha lesz időm, akkor térjünk majd át erre a kérdésre, hogy hogyan vezethető le materiális okokra (kezdve attól, hogy az anyag hogyan válik olyanná, hogy kűzd az életbenmaradásért, szaporodásért, kialakulnak az érzések, érzékszervek, az irányítóközpont ami később képessé válik arra, hogy emlékeket raktározzon, azokat feldolgozza és gondolkodjon, stb.).
    Én feltételezem, hogy itt evolúciós okokra gondoltál (bár az egyben materiális is). Továbbra is mondom, hogy NINCS mivel kibővíteni az evolúciós elméletet. Az evolúció során számos olyan "fejlődés" jelent meg, aminek igazából nincs szerepe az evolúcióban, ide tartozik az agyunk gondolkodásmódja, de sorolhatnám ide a madarak párzási szokásait (mi szükség van arra, hogy a nőstények a legszinesebb, legdíszesebb hímeket válasszák ki? Franctudja, így alakul, van hátránya az evolúció során? Nem jelentős, nem ezen múlik a faj sikere ^^ ). Az agyunk úgy változott, hogy képessé vált minderre amire képes. Képesek vagyunk megtanulni olyanokat, amik már pláne nehezen vezethetők vissza evolúcióra, materiális alapokra.
    Volt egy pudingos példád, azon szemléltettem, hogy korábban azt gondoltam volna, hogy ez valamilyen külső jel, ami nem magyarázható meg materiálisan. Ma meg már tudom, hogy igenis megmagyarázható, pl. korábban bejegyződött az agyba, és valaminek következtében kapcsolatok segítségével előkerült, pl. valamilyen szag, szín a falon, hang, bármi amivel akkor kapcsolatba kerülhetett (lehet, hogy köze nincs annak a dolognak hozzá, csak pl. akkor is ott láttál egy zöld levelet az ablakban, nem tudatosítottad, és most is láttál és éhes voltál egy kicsit, így előjött, hogy megkívánod). Nem azt mondom, hogy mindenre meg fogod tudni találni a választ, hogy mi volt a valódi OK, de ha foglalkozol ezekkel a dolgokkal, meg fogod érteni ezeket, úgy mint akár én, vagy a tudósok.
    És ezt ne engedné meg az evolúcióelmélet? Dehogynem, sőt, cáfolná ha ilyen nem alakulhatott volna ki.

    "De honnan jönnek ezek az elképzeléseid? Leírtam, hogy az ember abból a referenciatudásból merít, amit belé plántálódott az évek során ilyen meg olyan forrásokból."

    Onnan, hogy szerintem Jézus felismerte, hogy az embereknek igenis szükségük van egy vezetőre, aki megtanítja őket a hitre, szeretetre. Ezt az ember nem tanulja meg magától, nincs olyan hogy "felismert igazság", jól írod, hogy azt tanulja meg amit beléje ültetnek. Ha valakit gyerekkorában nem szeretnek, olyan helyen nő fel, ahol halomra gyilkolják egymást, nem fog visszariadni, bűntudatot érezni ő sem, ha megöl valakit, ezeket meg kell tanulnia az embereknek. Ha nem gyerekkorába tanulja meg az ember, akkor erre nagyon jó eszköz egy vallás kialakítása - akkoriban nyilván ez volt a leghihetőbb elmélet, egy Isten létezése (ma is ezt preferáljátok legtöbben).

    "Minek nem tudott ellenállni?"

    ŐŐ, nem tudott felülkerekedni.