• Balumann
    #31
    Nem feltétlenül az ellentéte, csak másképp magyarázzák, túlmisztifikálva. A tudomány azt mondja, hogy mindenre amire képesek vagyunk, evolúció által jött létre és az agyunk teszi lehetővé mindezt, míg mások feltételezik, hogy a test-lélek-szellem-elme egysége által történik. Rudolf Steiner 1925 -ben halt meg, akkor tudod mit tudhattunk az agyunk működéséről, ma meg már képesek vagyunk emlékezetet törölni (állatokon tesztelve), betegségeket gyógyítani vagy kezelni (agystimuláció, műtétek), vizsgálni mindenféle eszközzel. Többször olvastam, hogy a tudomány nem ad magyarázatot például a különböző emberi képességek kialakulására, ami szintén tévedés, és nem is olyan bonyolult a magyarázat (a megfelelő területen, kortexben egyszerűen több idegsejt fejlődik ki, és mint tudjuk, gyerekkorban fejlődik a leggyorsabban, több információt képes onnan feldolgozni, gyorsabban tud reagálni). Én agykontrollal foglalkoztam első sorban, kevésbé pszichológiával (bár voltam bennt 1-2 előadáson ELTE -n, mint másik karról betévedt "idegen"), ami a lehető leghatékonyabban tanít meg az agyunk tulajdonságait kihasználni, irányítani. Kicsit ellenkező tapasztalatokat ad az ilyen filozófiákkal, interperszonális pszichológiával szemben.

    Gondold végig racionálisan azok alapján amiket tapasztalsz, amiket ma tud a tudomány az agyról, amit tudunk az evolúcióról, és ugyan erre a következtetésre fogsz jutni. De ha szeretnéd írhatok jópár példát arra, hogy mi bizonyítja, hogy a gondolkodásunk közel sem olyan szabad.
    Ha lenne lélek, akkor sem lenne másabb a helyzet, a gondolkodás, emlékek elraktározása az agyban történik.