• Balumann
    #20
    Az a baj, hogy ez a lélekfilozófia gyakorlatilag megbukik, amint egyrészt figyelembe vesszük az agy fejlődését (a mai élő állatoknál gyakorlatilag végig kísérhető, a legegyszerűbb, még információk elraktározására sem képes idegközponttól az emlősök, majd az emberek agyáig), illetve a tudományos agykutatás eredményeit.
    Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki ne gondolkodott volna már el ezen a témán, és ne ment volna végig gyakorlatilag az összes lehetőségen, hogy mitől vagyunk egyáltalán mi. De igazából könnyen el lehet jutni oda, és szerintem ez a leglogikusabb magyarázat is, hogy a tudatunk az agyunkban jön létre, és nincs semmiféle lélek és ilyesmi. Gondold csak végig, mindig csak a jelenben élsz. Azért hiszed, hogy te vagy az, aki az előző másodpercben, percekben is voltál, mert az agyad ezeket folyamatosan elraktározza (kialakítja a kapcsolatokat a különböző érzékszervek által összeszedett ingerekkel), és ezek folyamatosan működnek, és adják ki az utasításokat. Érdemes foglalkozni egy kicsit pszichológiával, hogy az agy legtöbb esetben milyen szinten kiszámítható, illetve agykontrollal, hogy megérstsd mire vagy képes általa. Ha elveszíted az emlékezeted, akkor már nem vagy az, aki előtte voltál, hiába lenne lélek. Ha leklónoznának, és az agyadat át tudnák másolni másik testbe, akkor mindkettő meg lenne győződve arról, hogy te vagy, mert csak a korábbi információk alapján tudod, hogy ki vagy.

    Ettől függetlenül, a robotok, 2 -es számrendszerbeli, programozott gondolkodással nem valószínű, hogy élőnek lesz mondható. Mert az élőlények másképpen gondolkodnak, dolgozzák fel az információkat és cselekednek. De ha ötvözik a biológiával talán igen, de olyan komplex szervet, mint agyat összeépíteni nem szerves gépezettel, hát... majd talán úgy 1000 év múlva... :D