„Semmi sem tilos, minden megengedett..” – tartja a régi mondás mely egy birodalom harcosait kötötte össze másfél évszázadig. A mai világban szerencsére az Ubisoft újra feleleveníti azt, hogy milyen volt Aszaszinnak lenni a 11. században, és milyen volt vigyázni a „titokra” melyben ezek a harcosok elszántan hittek. De kik voltak Ők valójában? Tényleg vérszomjas gyilkosok voltak, akik nem tiszteltek semmit? Mit hagytak ránk? Miért olyan fontosak Ők? A válaszokat szinte hiába keressük. Nagyon kevés forrás mond mesét ezekről az emberekről. Amiket meg elvétve találhatunk azok elfogultan írnak minden oldalról, és a kor szelleme szerint eretneknek titulálják Őket.

„Mulehet az az ország, ahol a szóbeszéd szerint hajdan a Hegyi Öreg lakott. Ugyanebben az Országban találhatók a szaracénok vallása szerinti eretnekek. Mert ez a szó: „Mulehet” - szaracén nyelven azt jelenti: „eretnekek tanyája”. A vidék után a lakókat mulehetitáknak nevezik, vagyis saját törvényű eretnekeknek, amilyenek például a keresztényeknél a patarénusok. Elmondom az egész történetet, ahogy én, Marco Polo hallottam, kinek ezt a vidék több szülöttje beszélte el. Az Öreget az ő nyelvükön Alaeddinnak hívták, és egész népével együtt Mohamed hűséges követője volt. Páratlan gonoszságában szüntelen azt forgatta fejében, miképpen változtathatja embereit vakmerő martalócokká és kardforgatókká, vagyis aszaszinokká, ahogy köznyelven hívják őket, s bátorságuk segítségével miképpen ölhet meg vagy tarthat rettegésben bárkit. Ő egykor két magas hegy közé zárt völgyet lakott, melyet gyönyörű kertté változtatott, a legnagyobbá és legszebbé, ami valaha volt, tele mindenféle gyümölccsel. Ezen a helyen az elképzelhető legelőkelőbb nyári házakat és palotákat emelte, melyeknek mindegyikét aranyozás meg finom festmények díszítették, a falak borításai és a kárpitok pedig mind selyemből voltak. A palota minden homlokzatával szemben elbűvölő források bugyogtak, és a belső termeken kis csatornák voltak átvezetve, amelyekben bor, tej, méz és víz csörgedezett szabadon. Továbbá számos hölgy lakott itt, a világ legszebb lányai, kik mindenfajta hangszeren gyönyörűen tudtak játszani, és édesen énekeltek, s úgy táncoltak a források körül, hogy gyönyörűség volt nézni őket, és mindezeken felül jól megtanultak minden elképzelhető kedveskedést és hízelgést, amivel a férfiaknak kedvében lehet járni. A feladatuk abban állott, hogy az odavezetett fiatalembereknek minden kéjben és gyönyörűségben részük legyen. Csecsebecsék, kerevetek és ínyencségek tömege fogadta a látogatót. Tilos volt beszélni silány dolgokról, és az időt csak játékkal, szerelmeskedéssel és dínomdánommal volt szabad tölteni. A gyönyörű selymekbe és aranyhímes ruhákba öltözött hölgyek állandóan a kertekben és termekben hancúroztak; az őket kiszolgáló asszonyok azonban el voltak különítve, és nem mutatkozhattak a szem előtt. Az öreg ugyanis azt kívánta, hogy népe elhiggye, ez a Paradicsom. Tehát olyan módon rendezte be, ahogy Mohamed a Paradicsomot leírta, vagyis csodálatos kertnek, bor-, tej-, mézes vízcsermelyekkel, telve gyönyörű asszonyokkal, lakóinak gyönyörködtetésére.

És való igazság, hogy a vidék szaracénjai csakugyan szentül hitték, hogy ez a Paradicsom. Ami az Öreget illeti, saját maga olyan színben kívánt feltűnni, mint próféta, akinek módjában áll bevezetni bárkit a Paradicsomba. A kertbe nem juthatott be senki más, csak az, akit az öreg aszaszinjává akart tenni. A völgytorokban a kert bejáratát erőd őrizte, olyan, hogy akár az egész világgal dacolhatott volna; éppen ezért az Öreg nem reszketett senkitől; csak titkos ösvényeken lehetett hozzá bejutni; ott pedig éber gonddal őrizték; más út pedig nem vezetett be. Udvarában nevelte országának számos ifját, tizenkettőtől húszéveseket, akik katonák akartak lenni; ezeknek meséket mondott a Paradicsomról, úgy, ahogy Mohamed tette volna az ő helyében, s az ifjak úgy hittek neki, mint a szaracénok Mohamednek. És mit is mondjak nektek? Valahányszor az Öreg le akart győzni egy uralkodót, aki haddal támadt ellene, vagy ellensége volt, a fiatalemberek néhányát bevezette kertjébe, egyszerre négyet, hatot, tízet vagy húszat, ahogy kedve tartotta, de előbb megitatta őket egy főzettel, amitől három éjre és három napra mély álomba merültek, majd elrendelte, hogy vigyék őket a kertbe. Amikor felébredtek, már a kertben találták magukat. Hogyan tette a Hegyi Öreg aszaszinjait bátorrá és engedelmessé. Mikor tehát a fiatalemberek felébredtek, és ilyen elragadó helyen találták magukat, és maguk körül látták az előbb leírt dolgokat, pontosan úgy, ahogy Mohamed vallása tanítja, és a hölgyek és kisasszonyok egész nap ott hancúroztak, énekelve és bolondozva, minden elképzelhető dédelgetéssel és kedvességgel elhalmozva őket, a legjobb ételeket élvezve és a legfinomabb borokat kortyolva, tej- és borpatakok között, elragadtatásukban valóban úgy vélték, csakugyan a Paradicsomban vannak.

S a hölgyek és leányzók szívüknek megelégedésére mulattak velük, és megkapták, amire ifjú ember létükre áhítoztak; elhihetitek, hogy saját jószántukból nem is mentek volna el erről a helyről. Nos hát ez az uralkodó, akit mi Öregnek nevezünk, fényűző és előkelő udvart tartott, és a hegylakókkal erősen elhitette magáról, hogy nagy próféta. Azután az Öreg a fiatalembereknek megparancsolta, menjenek szét az országba, és hirdessék, amit láttak; ilyen módon számos embert térített hitére. És ha aszaszinjait valamilyen küldetéssel akarta megbízni, azokat, akik már négy-öt napja voltak bent, újra megitatta a fent említett itallal, és kihozatva a kertből, palotájába szállíttatta. És mikor a fiatalemberek felébredtek, és látták, hogy immár nem a kertben, hanem a várban vannak, szerfelett elcsudálkoztak, és igen elégedetlenek voltak, mert önszántukból soha nem hagyták volna ott a Paradicsomot. Mindenki előtt megerősítették, hogy ahonnan jöttek, valóban a Paradicsom volt, miként Mohamed elődeiknek elmesélte; és hogy mennyire vágyódnak vissza a Paradicsomba. S ha valakit az öreg színe elé vezettek, mély tisztelettel meghajolt, mert úgy vélte, hogy próféta előtt áll. Az uralkodó megkérdezte tőle: honnan jön, mire úgy felelt, hogy a Paradicsomból. És ez tökéletesen meg is felelt annak, ahogy Mohamed könyvében leírja.

Természetesen a körülállókat, kiknek még nem állt módjukban oda bejutni, ilyenkor a legnagyobb vágy fogta el. Az Öreg azonban így szólt hozzájuk: „Fiaim, ez Mohamed prófétának a rendelkezése, mert ő vezeti híveinek védelmezőjét a Paradicsomba. Ha engedelmeskedtek nekem, elnyeritek ezt a kegyelmet.” Ilyen módon annyira átitatta népét a Paradicsom utáni vággyal, hogy akit halálba küldött, boldogan ment, mert bizonyosra vette, hogy a Paradicsomba kerül. És amikor az öreg valamilyen nagyurat meg akart öletni, kiválogatta aszaszinjai közül a legalkalmasabbakat. Elküldött a környékre, de nem túlságosan messzire több ifjú embert, akik már jártak a Paradicsomban, s megparancsolta, öljék meg az általa leírt személyt. Azok tüstént végrehajtották a parancsot. Egyesek életben maradtak, mások a merénylet közben elpusztultak. De az előbbiek is áhítoztak a halált, mert visszakívánkoztak a Paradicsomba. Mikor a megmenekültek visszatértek urukhoz, jelentve, hogy elvégezték feladatukat, az Öreg nagy lakomát rendezett tiszteletükre. Egyébként mindig pontosan tudta, melyikük a legbuzgóbb és legbátrabb, mert titokban minden küldöttjét egy megbízott ember követte, hogy megállapítsa, melyik a legalkalmasabb orgyilkos.

Ha tehát az Öreg egy fejedelmet meg akart öletni, így szólott valamelyik ifjúhoz: „Menj, és öld meg ezt vagy azt, és ha visszatérsz, angyalaim bevisznek a Paradicsomba. Ha pedig meghalsz, akkor is elküldöm angyalaimat, hogy vigyenek a Paradicsomba.” Mivel ezt elhitette velük, nem volt olyan parancs, melyet bármily veszély ellenére ne teljesítettek volna, olyannyira vágyódtak visszajutni Paradicsomába. Ilyen módon az Öreg mindig rendelkezett emberekkel, kik a neki nem kívánt személyeket eltették láb alól. És ha úgy fordult, hogy az első küldöttek dolguk végezetlenül elestek, azonnal újabbakat küldött, míg az ellenséget el nem pusztították. Éppen ezért minden fejedelem módfelett rettegett tőle, és adófizetőjévé lett, hogy békében és barátságban maradhasson vele. Azt is el kell még mondanom, hogy az Öregnek volt két alattvalója, két másik öreg, kik megtanulták eljárását, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. Ezeknek egyikét Damaszkuszba, másikát pedig Turkesztánba küldte. Hogyan végezte az Öreg, most pedig előadom, hogyan és ki által pusztult el az Öreg. Történt pedig Jézus Krisztus születésének 1262. esztendejében, hogy Alaunak, a Nagy Kán testvérének, a keleti tatárok ötödik urának fülébe jutottak az Öreg bűnei, többek közt, hogy az úton kifosztja mindazokat, akik Tatárföldre igyekeznek; és elhatározta, hogy véget vet a dolognak. Elküldte hát egyik báróját nagy sereggel a vár ellen, melyet három éven keresztül ostromoltak, de az olyan erős volt, hogy nem tudták rohammal bevenni. És valóban tán soha nem is foglalják el, ha lett volna bent elegendő élelmiszer. De a három év elmúltával annyira kifogytak az élelemből, hogy a vár végül is elesett. Az Öreget minden emberével halálra ítélték, és a várat a Paradicsom kertjével együtt a föld színével tették egyenlővé. Így végezte az átkozott Hegyi Öreg; azóta nem is támadt követője, és gazságainak vége szakadt.”

Marco Polo utazásai