Mi a világon legnagyobb probléma? Azaz szerinted min kéne leginkább változtatni?
-
polarka #149 Az egésszel az a baj, h dobálózol minden ilyen tipikus negatív közhellyel. Érzelmekre játszás, amit csinálsz. És ezt nem csak te csinálod így, hanem a politikusok is, mert erre vevők az emberek. De ettől nem lesz jobb semmi, ugyanis nincsen megfogalmazva világosan, h mivel van problémád és mit szeretnél másképp, innentől tervek sincsenek.
Akkor most ki a hibás azért, mert ez működik? A politikus, aki él a lehetőséggel vagy az emberek, akik nem alkotnak egy tudatos polgárságot? Érdekes, h amikor ezt felvetem, akkor mindig csak olyan emberekkel beszélek, akik politikailag inaktívak és nem megvezethetőnek tartják magukat, viszont a part széléről fikáznak mindent. Akkor talán nem kéne aktivizálja magát ő és a hozzá hasonlók? Hogy esetleg vmi változást is elérjenek?
Pl alapvető a motívum a másokra mutogatás és hogy ők ott nem csinálják így vagy úgy. Problémád van? Oldd meg, tégy érte!
Lényegében én ismerek tisztességtelenül szegény és gazdag embereket, értelmeseket és butákat és "tisztességesen" gazdagodókat és jól élőket, meg szegényeket is, lustákat és szorgalmasakat is. Ezek még van hogy egymás megélhetését is biztosítják. Ha szeretnéd, akkor szerintem bármilyen verzióra tudok saját példát is felhozni. Ismerek olyanokat, akik nagyon is kényelmesen élnek abból, h nem adóznak és akiről tudják, h bűnt követ el, az ellen nem tesznek. Közben szidják az államot. Olyan rendőröket és biztonsági őröket, akik tényleg azért mentek oda dolgozni, mert iszonyat lusták és nekik is csurran cseppen vmi. Ő belőlük áll az ország. Lehet mégsem olyan kicsi ez az ország, h annyiféle ember van?
Másik nagyszerű motívum, h mindig az kesereg mindenen, aki nem tesz se érte se ellene semmit. Egyszerűen egy politikailag inaktív és műveletlen közösséget örököltünk a rendszerváltásból. Ez van. Időbe telik, míg változás lesz.
Másik országból meg azt mondasz, amit akarsz. Imádom az olyan hipokratákat, akik sírnak és nem tesznek semmit, majd elmennek másik országba, h azt még jobbá tegyék és szolgálják az ottani multikat, akik szerintük kizsákmányolják az anyaországukat. Legalább szabotálnád őket, ha már ennyire nemzetekben gondolkodsz és mégsem viselkedsz úgy, mint aki tényleg :D
Nemrégen voltam Erdélyben, érdekes módon, ott megművelik a háztájit még a nyugdíjasok is és finom nem GMO paradicsomot is lehet kapni. Idehaza meg virágokat ültetnek mindenhova vagy nem tesznek semmi csak keseregnek a segélyért.
De akkor én is felsorolok néhány dolgot, amik megfontolandók:
A hiteles válságot én személy szerint sosem fogom megérteni. Számomra akik felvették svájci frankba a hiteleket, azok idióták és szenvedjenek. Ahonnan én jövök, ott szégyen volt tartozni és megvolt az a régi székely szokás, h a családalapítás és házasodás addig húzódik, amíg a leendő férj nem képes olyan saját élhető házzal előállni, ahová majd a menyasszonnyal beköltözik és majd leélik az életüket. Itt meg már vannak, akik középiskolában, meg egyből utána csinálják a gyereket és még csak nem is dolgoznak és engem furcsállnak.
Sajnálom, én akárhányszor akárhogyan próbáltam azonosulni ezen károsultakkal nem sikerült. Hamarabb pusztulok meg magányosan az utcán, minthogy nyomorban éljek akárcsak 1 gyerekkel is. Egy olyan házban, amit bizonytalan, h a fejem fölött lesz és ételt tudok tenni az asztalra tisztességes munkából. Még a nagyanyám is azt mondja, h ha megszorul, akkor elmegy földet túrni vagy most már inkább meghalni, minthogy kéregessen az utcán. Kész, itt kulturális különbségek vannak, ilyeneket másoktól nem hallok. Nah mind1 ennyit rólam és arról, h miért nem tudok velük érzelmileg azonosulni.
"ha belebukik az illető a visszefizetéssel, akkor viszik a cuccát, ÉÉÉÉÉS a megmaradó összeg az az amivel tartozott minusz az eladási ár és marad a tényleges maradék! Magyarországon ezt sem lehet letagadni, hogy nincs, holott a világon egyedül itt teheti meg a banki rendszer a politika meg ezeket támogatja!"
Érdekes én meg tudok olyan esetről idehaza, h rendesen levonták a tartozásból. Viszont áron alul adták az ingatlant, mert addig húzta a törlesztést. Az illető nem akart hamarabb elköltözni onnan és nem akarta eladni a lakását, vagy vehetett volna kisebb értékűt korábban. Lehetséges, h nem lehet általánosítani hanem minden ügyet érdemes egyedileg is megvizsgálni?
Például én adtam kölcsön egy diáknak. Még mindig nem fizette vissza és nem hajthatom be rajta. Nem tanult, nem dolgozott, csak költekezett és diákhiteleket vett fel. De legalább volt kocsija és motorja is és eljárt a bulikra és szerencsejátékozni, mert az a fontos. És még jött, h adjak neki több kölcsönt. Volt, h ő is kölcsön adott vkinek 1 hónapra az meg 4 év után fizette vissza. És nem akkora összegekről van szó, h azt ne tudnák visszafizetni, ha akarnák néhány hónap alatt. Ennyit a mo-i emberekről, akik oly szegények és gyámoltalanok, h meg kell őket védeni. Egyszerűen imádnak tartozni és keresik, h hol tartozhatnak minél többel, szerződést sem olvasnak, nemhogy még értelmezzenek. Tessék egy újabb általánosítás.
Igaz? Az én tapasztalataim szerint igen. A tieid szerint nem. Akkor nem volna mégis helyénvalóbb nem általánosítani és 1-1 a környezetünkben levő esettel foglalkozni és ha tudunk, akkor azokon változtatni, mint folyton általánosítani és azt ráhúzni mindenkire és ellenségeket keresni?
"Viszont a népbutítás és a történelem átírása nem elhanyagolható dolog szintén, és sajnos ez mind egybe kapcsolódik!"
Most miről beszélsz, azt állítsad már nekem, h a népesség nagy részére valóban hatással van az oktatás. Az én tapasztalataim:
Hülye diákok, nem tanulnak semmit, csak szórakoznak és a tanárok is olyanok.
Rémlik ugye az kép, h a tesitanár azért kapja a fizetését, h a diákoknak megmondja, h menjetek focizini. Az a töri tanár, aki a hitgyüliről beszél. És ezzel elégedett a többi tanár, a szülők és a diákok is. Nincs semmilyen oldalról nyomás a változásra, ezzel mindenki elégedett, nemcsak fennt, hanem a nép maga is. A közoktatás legnagyobb része gyermekmegőrzési feladatokat lát el. Ezt az érettségik színvonalát megfigyelve is láthatod.
Nemrég volt szerencsém egy olyan érettségizővel beszélni, aki Mo szomszédos országait sem ismeri és ez nem szégyen náluk és le fog érettségizni.
"Csak Magyarországon van ennyi multi és lehetőség a külföldi dögöknek, hogy elvigyenek minden pénzt és harmadik világbéli minimálbérrel szórják ki az ember szemét, és mégcsak meg sem becsülik az embert, sőt..."
Értelek, tehát te Mo-t akarod hasonlítani egy nyugati országhoz. Ez tényleg értelmes hozzáállás. Azt hitted, h a rendszerváltás azt jelenti, h az emberek mind lecserélődnek és majd úgy fognak viselkedni, mint nyugaton? Vagy mit vártál? Inkább a többi hasonló múltú országgal vessed össze a helyzetünk, mert lényegesen nem lógunk ki a sorból. Romániában rosszabb a helyzet személyes tapasztalatom alapján.
Arról ugye nem feledkeztél meg, h azt a kicsi meglevő magyar ipart is a külföldi tőkések vágták tönkre, akiket most példaképnek tekintesz?
A népritkulásra meg ott statisztika, amit linkeltem. Azt ugye tudod, h USA-nak és Nyugat-Európának pont azért nem olyan drasztikus a csökkenés, mert sok a bevándorló, mert a parazita stratégiát követők oda mennek, ahol nagyobb gazdagságot, jobb megélhetést remélnek.
"Amit még hozzáteszek és aztán szerintem be is fejezem végleg, hogy ez nem csak én egyszerű esgés gondolom így, hanem közgazdászok, ügyvédek, történelem kutatók, jogászok, stb. foglalkoznak ezekkel a dolgokkal!
Ezekeről lehet jutubon találni dolgokat,"
És azok is olyan igénytelenek, h nem keresnek elő statisztikákat, csak mint mi most a levegőbe filózunk?
"Ja a háború után volt munkahely, volt gyerek..."
Már akinek és amilyen. Akkor most a kommunizmust sírod vissza vagy a nyugati példaképeid után vágyakozol? Vagy saját utat szeretnél járni?
"Most zárnak a sulik, a kórházak, az ovodák...nyitnak a bankok, az ingatlanközvetítők, és a gyógyszertárak! Egyre több üres lakás van, nincs gyerek a játszótereken...szóval ezért írtam! "
Ez a baj, h itt megállsz és csak sorolod, sorolod... Szép és kényelmes költői fogás...
Itt van az ablakom alatt egy játszótér és játszana rajta, ahogyan mindig is.
Az iskolát nem bezárják, hanem átveszi az egyház. A kórházakban arra pazarolják az időt, h iszákos, elhízott, dohányzó embereket mentsenek állami pénzen és támogatják a gyógyszereiket. Mert nekünk ennyire jól megy...
Nem olyan szarul, mint az amcsiknak, akik a trailer parkban tüdőbeteg csávót hagyják meghalni.
Lehet itt halmozni az ilyen közhelyeket és keseregni, meg felháborodni, de vedd észre, h konkrétan nem fogalmazod meg, h mit hogyan változtatnál a rendszeren, hány emberrel beszélted ki az ilyen dolgokat részletesen egy jó kávé mellett, h így hátha az ő viselkedése is megváltozik. És mikor tettél szavazóként vagy indulóként is bármi érdekében?