Egyetemi hallgatók is vezethetnek gyakorlatot?
  • scarbatia
    #149
    PL azoknak amiket csak azért tartottak, hogy xy-nak legyen órája vagy, hogy szerencsétlen hallgatókat szívassak. Pár példa a teljesség igénye nélkül. (Az alábbi példák BME-s It szakokra vonatkoznak majd.)
    -Kezdeném a töménytelen mennyiségű analízissel, aminek több mint felét az életben nem használtam, és ahogy előttem megjegyezték pont annyi az esélye, hogy belefutsz egy ilyen feladatba mint ahogy előttem is írtak "egy mozdony kombinált vezérlését programozza akkor be kell pótolnia a lemaradását a knorr rendszerű légfékek működéséből, meg az igbt áramkörök és a 3 fázisú vontatómotorok motor és generátor módú működéséről" Pont annyi haszna is van. Nem azt mondom ettől függetlenül, hogy nem kell csupán rostálni kellene.

    - BME-n van pl ez bizonyos gyak. ami a legnehezebben megszerezhető 3 kredites labor volt talán harmadévben ilyen adatbázisok - webfejlesztés- hálózatelmélet cuccos volt Labor 3 vagy 4 néven futott nem emléxem már rá.
    Azt pl 3 felé kellett volna bontani és mindenből külön félév.

    - Volt VIR nevű tárgy laborja, ami hogy is mondjam elég érdekes volt, valamiféle modellező rendszerrel dolgoztunk. Nem akarok neveket mondani, de pl más értelem nem volt, mint szépen szívattak a jó népet a beugrókkal 1x lehetett hibázni és utána bukott az egész. Másról nem szólt, és annyi haszna is volt.(megnyugtatok mindenkit adott labot 4-el az elméletit 5-el teljesítettem)

    - IRF vagy IFM ? emberek ezek mi a lótúrók voltak, meg pl princet hol használnak ? De most komolyan, gondolom minden második cégnél.
    - Már nem is tudom melyik tárgy keretében tanultam Markov-láncokról. Bravó azóta se vettem elő....

    - Volt egy nagyon kedves nagyon aranyos ember akinek volt Adatbázisok órája Hp-nál is dolgozott és kedvenc időtöltése volt fél vagy egész évfolyamokat meghúzni. Úri passzióból és mert megtehette. Pedig ez marha fontos lett volna, hogy jól tanítsák IM -et szintén. De jelen felállásban ezeknek így nincs értelme pedig fontosak lennének nem is kicsit.

    A sor hosszú és még van jó pár a tarsolyomban, higyjétek el. Most, mielőtt ezeket leírtam elővettem, leporoltam rég nem látott indexemet. Kinyitottam és összeszámoltam mennyi felesleges kacattal tömték a fejünket, és le merem fogadni akik ezeket megtanulták a felére nem emlékeznek. 13 ilyen tárgyat számoltam össze és még 2-3 -at lehetett volna összevonni. Az összesen vagy 15-16 magarán körül belül másfél évet úgy vittek el az életemből ezek, hogy egy lépéssel nem kerültem előrébb szakmailag. Ha ezeknek csak a felét értelmes tárgyak és gyak. töltötte volna ki, sokkal könnyebben ment volna a munka az első cégnél ahova felvettek.

    Amúgy persze ebbe is bele lehet kötni, nyilván minden hasznos valahol. Ilyen értelemben tanuljon minden mérnök pl kertészkedést mert egyszer úgyis lesz talán egy háza, vagy minden informatikus 4 féléven keresztül pszichológiát, mondván az üf.-eket is meg kell tudni győzni. Tanuljon mindenki állattartást és anatómiát mondván lehet hogy lesznek baromfik a házad körül és mennyire hasznos lesz ez akkor neked....

    Kisarkított példák, de amit én itt leírtam az vezet valahova, nevezetesen változtatni kellene mert nem egy tanulmány foglalkozik ezzel (elő fogok keresni párat és belinkelem)
    Egy doktorandusz talán jobban utána olvas a dolgokba, mielőtt leadja és próbál dolgozni mielőtt tanítani kezd. Talán eleve izomból azt mondja, baromságokat beszélek, de mint ahogy ti is ő is belegondol abba, amit én itt magyarázok. Kezdetnek ez pedig elég. Talán lesz egy olyan hallgató, aki utolsó 1-2 évben msc-nn elkezd munkát keresni egyetem mellett, hogy amire végez legyen gyakorlata és saját életét is megkönnyítse.

    De mégis azt mondjátok minden a legnagyobb rendben van így :|

    Szerintem nincs!

    OFF

    Minden, amit most leírtam ugye IT-ra vonatkozik én azt látom, azt tapasztalom. S kérek mindenkit, hogy ne vegye személyeskedésnek az itt leiratakt, mivel nem szándékozom senkit se megbántani pláne nem it fórumon keresztül.