11b8e1v.jpg

Akusztikai szórakoztató elektronika
  • amaximus
    #1245
    csak zef tudja,mi a hifi valójában

    ez a csöves dac talán már az szerinte is, de ezek a kötések és forrasztások benne inkább rajzszakkörösökre utal, persze tudom, hogy 'hozzáértők' csinálták, de attól még randa. a hangjáról nyilván nem tudok sokat,amíg nem hallom, de mivel egy mára már elavult, a 90es évek elején népszerűvé vált és 'legendává' nevesített Philips csip van benne (hozzáteszem,hallottam pár legendát pár perc alatt csúnyán elvérezni nálam), így a hangja is nagyjából meghatározható, főleg csöves rendszerben, lágy, meleg, (lassú), nem túl részletező, de mindenképp szerethető, mai viszonyok között már inkább csak egy átlagos közepes szintű valami, árában pedig (nem) kicsit túllőve a valódi tudásán.
    ennek a szerkentyűnek a felépítése pedig inkább a 80as éveket idézi. ettől még lehet persze jó és az ellenkezője is, de mindenképp érdekesség.