
Akusztikai szórakoztató elektronika
-
#1212
ha nem keverem mással,mintha már mutattad volna ezt a sony-t.
igen, ez volt a sony első olyan d-erősítője,amit már piacra mertek dobni. :)
mindenképpen úttörő Takashi Kanai munkája, ugyanis a sonynál ezt a vonalat (is) ő vezette. azért sokat elárul az akkori piacon kezdeti stádiumról, hogy alig mertek némi specifikációt közölni róla, azaz az s/n és thd és a dinamika, Df is még elég alacsony volt (le sem merték rni!
és 4 Ohmos hangdobozokat illesztettek melléjük, tudván, hogy a hatásfoka és teljesítménye még csak azt tudja biztonsággal hajtani. de már elérte azt a szintet, hogy egy ilyen kisebb rendszerben ez elfogadható volt. itt már meg tudták oldani, hogy az erősítő áramkörök ne rakják teli zajjal a hangot.
ez azt hiszem 2004-ben jelent meg, de 2002 előtt még gyerekcipőben és inkább csak a laborokban járt a technológia. azóta eltelt 15 év, és hát ahogy az lenni szokott, sokat fejlődött minden.
mivel sosem hallottam, nem mondok róla semmit, csak a már leírtak alapján nagyjából sejtem,mire számíthatnék.