halgatyó#180
Azért a párnád alá ne tedd, mert akkor ki fog hozzászólásokat írni?
A plutónium nem csupán radioaktív, de igen erősen vonzódik a szervezethez, elsősorban a csontba (de más szervekbe is) beépül.
Külső sugárterhelés szempontjából a spontán hasadás miatt kijövő neutronok is gondot okoznak.
Továbbá kémiailag is erős méreg, a ciánnál mérgezőbb.
Amikor a kiégett fűtőelemek veszélyességéről beszélnek, akkor mindig a bennük lévő izotópoknak a szervezetünkbe történő bejutásáról van szó (belégzés, lenyelés).
Bármely izotóp veszélyességét -- belső sugárterhelés szempontjából -- egy sor fontos tulajdonság határoz meg:
-- A szervezetünke való beépülés hajlama
Ilyen szempontból a radioaktív nemesgázok állnak a másik végen (pl. Pakson a Xe131 , Xe133, Kr85, Ar41), amelyeket belélegzünk aztán ki.
Kémiailag a radon (Rn222) is nemesgáz, mégis bajosabb az előbbieknél, mert alfa bomló, és bomlásterméke a Po218, ami igen gyorsan tovább bomlik, az átlagosnál nagyobb energiájú alfa kibocsátásával (majd még tovább...)
Pl. nagy a beépülési hajlama a jódnak, szerencsére nem túl nagy energiájú béta sugárzó, és gyorsan lebomlik (sajnos fizikailag és nem ürül)
-- Az izotóp által kibocsátott sugárzás fajtája
Messze a legveszélyesebbek az alfa-bomló izotópok, és a spontán hasadók, a Pu-ra mindkettő jellemző.
-- A felezési idők aránya
A szervezetünkbe beépült radioaktív anyagokra jellemző kétféle felezési idő van: fizikai (az atommagok elbomlása) és biológiai (kiürülés az exkrétumokkal, igen kis mennyiségben kiizadás és kilégzés)
A két felezési időből származik az effektív felezési idő:
1/Teff = 1/Tfiz + 1/Tbiol
(azért van így, mert a kiürülési sebesség arányos az 1/T -vel, és a kiürülési sebességek összeadódnak)
Itt meg kell jegyezni, hogy egy radioaktív izotóp mennyiségét kétféle módon lehet megadni: vagy az aktivitását (Bq) vagy a fizikai mennyiségét (kg, mol).
A nem túl hosszú felezési idejű izotópokat MINDIG az aktivitásukkal adják meg, de pont a hasadóanyagokat többnyire a tömegükkel (így: 1 kg plutónium, 1 kg urán)
Amikor arról van szó, hogy a rövid vagy a hosszú felezési idejű izotópok veszélyesebbek-e akkor nagyon lényeges, hogy melyik módon vannak megadva.
Ha az aktivitás adott, akkor a hosszabb (effektív) felezési idejű a veszélyesebb, egyszerűen azért, mert azonos aktivitással hosszabb ideig sugároz.
Ha viszont az a kérdés, hogy mi a veszélyesebb: 1 kg urán vagy 1 kg Cs137, akkor nem is vitás, hogy a Cs137 miliószor (nem pontosan, csak érzékeltetésül) nagyobb dózisteljesítményt produkál.
Egy izotóp aktivitását úgy lehet kiszámolni:
A = ln2 * M(gramm)* 6*10^23 / (T * atomsúly)
ahol T a felezési idő (másodpercekben!)
A Pu239 --ha jó az emlékezetem-- 24ezer év felezési idejű, ami 7,2*10^12 sec.
1 gramm Pu239 aktivitása tehát 2,3*10^8 Bq (230 MBq) Ez eléggé sok, mégha az alfát le is árnyékoljuk, tekintve hogy neutronok is jönnek belőle kifelé.
1 gramm U238 már jóval kisebb aktivitású: 125Bq ezt már be lehet tenni a párnánk alá.
