#16
A jelenlegi konzolgeneráció nem igazán nevezhető sikertörténetnek, annak ellenére, hogy a PC oldalról áttevődött a hangsúly a konzolokhoz a játékipart illetően.
A Wii iszonyatos sikere utal pont arra, hogy a piac úgymond nem érett meg arra, amerre a vezető fejlesztők vinnék, a még nagyobb realizmus, a virtuális valóság irányába. Az emberek ha választani lehet a valóságosnak, vagy a játékoknak látszó játékok között, akkor az utóbbit választják.
Márpedig a következő lépés/generáció egy a valóságtól szinte teljesen megkülönböztethetetlen médiát nyújtó technológia lenne, de erre egyrészt még nem vagyunk képesek, másrészt az előbbiek arra mutatnak, hogy talán az emberek sem vevők rá.
Így aztán késik a köv. konzol generáció, miközben a PC szegmens meg szépen halad a maga útján. Ha nem is a virtuális valóságot kínálva de legalább olyan dolgokat, mint kompromisszumok nélküli valódi HD felbontást egy viszonylag olcsó hardveren, BD lejátszást, sőt nagyobb megbízhatóságot, teljesen hangtalan eszközöket.
Egy átlagos mai PC-hez képest a konzolok állandóan szuszogó, ráncos, kicsi, de drága mopszok. Barátságosak, de nem sok mindenre használhatók.
Őt év múlva pedig már a csak a tengerből előcammogó törfarkú rákok, élő őskövületek lesznek. 10 év az IT-ben egy örökkévalóság meg még néhány év.