#40
"Kívánnék neked sok forradalmat, hogy kicsit egyenesbe gyere a témában, csak sajnos a te forradalmad az enyém is lenne, így inkább mégsem."
Nos ugye ilyenkor szokják mondani, hogy habár az 1000 mérföldes út is egy kis lépéssel kezdődik, azonban egy szakadékot nem tudsz 3 lépésből áthidalni.
Én csak azt mondom, van amikor ki kell menni az utcára és pofánverni azt akit pofán kell. Az elnyomó rezsimeknek is ez a filozófiája és érdekes módon működik is, egész addig legalább is, amíg a nép meg nem alkalmazza ugyan ezt.
"A húsosfazékhoz az fért hozzá, aki akkor ott volt, és információkkal rendelkezett. Olyan meglepő, hogy az OTP váltás előtti vezérigazgatója szakította a legnagyobb szeletet a bankból? ...Nekem teljesen nyilvánvaló, hogy az új tulajdonosok a privatizálandó állami vagyon kezelőiből kerültek ki."
Jogos, csak éppen pillanatokon belül kialakult egy pártokhoz szorosan kötődő klientúra, illetve a közpénzek pártkasszákba történő forgatásának rendszere. Ha Csányi nem tejel mindkét oldalnak, majd pont ezáltal nem fogja szorosan a tökét mindenkinek, akinek tejelt, szerinted még csúcson lenne?
Postabank, VIP lista, Princz Gábor dettó, csak az a bank közben bebukott. Aztán a nagy panamázás úgy zárult ugye, hogy kapott egy hihetetlenül kemény 3,5 milliós bírságot. Kircsi!
"Amit te átmentésnek vélsz látni, az a celebrity-effektus: azt a kevés számú sikeres embert látod, aki szerencséje, tudása, kapcsolatai révén győztesként emelkedett ki. Mintha a kaszinó nyertesét szidnád, hogy biztos csalt, pedig valakinek kellett nyernie."
"Mint az átkosban? LOL. Egyetlen mentséged lehet, ha rohadt fiatal vagy, de az alapvető gazdasági ismeretek hiányára ez sem ad felmentést."
Hát vazze elég téged olvasnom és a kapitalizmus láttán összefut a nyál a számban!
A társadalomnak demográfiai szempontból elég xar az állapota, a csökkenő vertikális mobilitás, a periférián élők, sőt középosztálybeliek folyamatos lefelé csúszása, bűnözés növekedése. Pl az utóbbi évek válságának köszönhetően a közszférában dolgozók 10-30%-os jövedelem csökkenése (infláció, vásárlóérték ebbe még nincs beleszámolva!), a növekvő adósságállomány nem éppen egy sikersztoriról árulkodik.
Csak megjegyzem a gazdaság nem kaszinó, ahol van 2-3 emberke, akik nyernek is, de amúgy a vendégek nagy része folyamatosan veszít. Legalább is jobb lenne, ha nem az lenne, mert végül is igazad van, hogy azt csináltak belőle.
"A privatizáció persze piszkos biznisz volt, de csak az átlagember pozíciójából erkölcstelen, mert meg vagyunk sértődve, hogy nem nekünk jutott. Amikor valaki ezzel a dumával jön, akkor mindig visszakérdezek, és mondd, miért nem te vagy Csányi vagy Kapolyi?Mi akadályozott meg abban, hogy 1989-ben az OTP-t vezesd? Pont ezek az emberek voltak ott, valakinek lennie kellett, kaptak egy marha nagy lehetőséget a történelemtől, és éltek is vele. Bárki más pontosan ugyanígy tett volna a helyükben."
Naaa azért nehogy már könnyt hullassak értük a verejtékes munkájuk miatt. Csányi gyakorlatilag csak ki lett nevezve egy olyan bank élére, ami a magyar államnak a saját bankja, és aminek kapásból több millió ügyfele lett. Eccerűen nem mehet csődbe, ráadásul először talán minden állami alkalmazásban álló emberkének a fizuját OTP számlára utálták. Jókor volt jó helyen. Kemény meló mi?
Tartok tőle annyira nem is nagy fej. Az ilyen állami cégektől mindenki húzott el, az új kereskedelmi bankokhoz, valszeg nem ő volt a legnagyobb ász a szakmájában. Illetve úgy nagyjából biztosra tudom, hogy nem ő volt a legnagyobb ász.
Privatizáció szerinted csak ilyen mindent vagy semmit elven működhet? A nemzeti ruletten kiviszi a vasöntödét, az alumínium műveket, vagy a téeszt?
Gyakorlatilag szóba sem került, hogy a dolgozók résztulajdonosokká válnának. Az állami vállalatok átalakultak gazdasági társaságokká, a vezetés felvásárolta őket, aztán egy külföldi cégnek eladta. Ennyi. a külföldi cég, mert vagy piacot vásárolt a jelenlegi termékeinek, vagy a már meglevő piacát óvta a cég termékeitől szépen bezárta a gyárat, dógozó meg kirúgva, mehet melózni a texkóba!
Kárpótlásjegy meg egy vicc.
Ennyi.
"Pontosan mit nem értünk el? Szerintem meg az összeset elértük. Inkább maradtunk volna kommunista enklávénak Európa közepén, mint Észak-Korea? Röhej."
Én rajtad mosolygok, pedig nem tűnsz te sem túl fiatalnak, szal élhettél még az átkosban és tudhatnád, hogy Magyarország messze nem É-Korea volt, hanem a legvidámabb barakk. Igazából mindenki a csodánkra járt, hogy politikailag és gazdaságilag is milyen szép egyenesen haladunk előre, a.... a mi felé is?