• teddybear
    #69
    Ha nem vagy képes az értő olvasásra, talán a nagybetű még neked is feltűnik. Bár ezek szerint a leírtakat így sem tudod értelmezni.

    Gyengébbeknek és neked egy összefoglalás:

    A Daedalos nem utasszállító űrhajó. Gyakorlatilag ugyanolyan űrszonda, mint amilyen a Pioneer–10 és 11, csak jóval nagyobb méretekben, és hatótávval.

    Kilőnék mondjuk a föld körüli összeszerelőpályáról, és a gyorsítási szakasz után maximum némi pályahelyesbítési lehetőséggel beirányoznák a megvizsgálni kívánt hely felé. Az utolsó fokozat hajtóműve a végső gyorsítási szakasz után már csak holt teher lenne, a célnál a szonda nem fékezne, a műszeres felderítés közben átrepülve a térségen folytatná az útját tovább. Esetleg némi pályamódosítással a következő megvizsgálható térség felé.

    Viszont, mivel ezzel a módszerrel lehetetlen a szondát visszahozni, hisz képtelen lenne lefékezni, és visszatérni, vagy legalább lefékezni a célkörzetben, emberi személyzettel nem lehet ellátni. Főleg nem többgenerációs hajóként. Ahhoz ebben a tervezetben leírt űrszondánál nagyságrendekkel nagyobb űrhajót kéne építeni, hogy legyen elég élet és tárolótér. És persze nem ártana a célkörzetről is többet tudni. Hogy ne egy hosszadalmas és körülményes kivégzés legye az "expedíció".