• Alien69
    #20
    Szerintem részben hülyeség. Ha úgy nézzük, egy tájképnél is előfordul(HAT), hogy az analóggal is rá mozdulnál egy speckó eseményre, ami nem előre tervezhető. Hirtelen megjelenik az égen egy sas, és máris kapod elő. Az analóggal meg vacilálsz, mert CSAK 24/36/xx képet tudsz? NEM, fogod, és lövöd azzal is (de legalább rá készülsz), és leszarod, hogy már előbb már készítettél erről a tájról egy képet. Ha meg nem veszed elő legalább azért, hogy hátha mégis jobb lesz, mint az előző, akkor meg nem vagy fotós. Szerintem.
    A másik, hogy digivel is meg KELL tanulni ugyan azokat az alapokat, mint az analóggal. A gyermekemről se tudok egyforma képeket készíteni, azaz, ki kell várjam azt az EGY pillanatot, amiért érdemes ellőni a gépet, és ilyenkor totál mindegy, analóg-e, vagy digi. Pedig még csak fekszik egy helyben, max hasra fordul. Mégis, igaziból pár pillanat az, mely egy fotóból KÉP lehet, a többi csak kattintgatás lenne. Persze, olyat is szoktam, de inkább várok türelmesen, hátha elkapom a megismételhetetlen pillanatot, mert annak van csak igazán feelingje. Szerintem. :-)))