Tomb Raider
-
Bohusek #4454 Egyet értek Encore játékostársammal. Az első Tomb Raider-től fogva irányítom Larát. Mindig történtek kisebb javítgatások, valami pluszt beletettek, a mozgáskúltúrán, a kellékeken, a feladványokon, a sztorin, a grafikán, stb. Sokan lehúztán az Underworld-öt, de nekem azzal játszva még mindig jobb Larás hangulatom volt, mint eme új résznek. Aláírom, az Angel of Darkness kiugrott a sorból, de nem kevésbbé, mint a jelenlegi. És a Far Cry 3, sőt 2 után az újdonsága, miszerint barangolgathatunk, sem újdonság. A csimpaszkodós-mászkálós feladatok és a hozzá tartozó képességek lebutultak, cserébe bejött a számomra teljesen elkedvetlenítő quicktime event részek. Nyugodtan kihagyhatták volna, nekem a TR játékok mindig inkább a fejtörést és a mászkálást, ritkán az Indiana Jones féle akciózást jelentették, ahol nem az adrenalintermelés volt a fő cél. Persze, vannak érdemei is a játéknak, ami dícséretére válik, de ahogy Encore említette, ez nem a hamisíthatatlan, echte Tomb Raider játék, az kimerül a címében, és hogy egy leányzó az irányítható karakter. És nem is remake, inkább brand-átmentés azzal kevéske mászkálással, megfűszerezve egy kis Far Cry stílusssal - meg talán még innen-onnan. Minden esetre valamit jól csinálnak, hiszen mindenki dícséri...