physis#130
Nekem tetszik az, amit Halgatyó a tired light kapcsán kérdezett.
Az új kérdésről:
,,Szerinted ha egy jelenségre több elmélet születik, hogyan lehet eldönteni az "elméleteknek" a valóságtartalmát? Vagy szerinted ez lehetetlen? ''
Nem tudom, a realizmus vitát nem dönthetem el, mindenesetre én egyáltalán nem tartom eretnekségnek azokat a megközelítéseket, miszerint valóban lehetetlen igazságról beszélni. De nem tartom jelentősnek a realizmus-vita gyakorlati oldalát, mert akár igaz a dolog, akár nem igaz, mindenképp ugyanaz a végeredmény a mi szempontunkból: egészen nyugodtan tehetünk úgy, mintha a realizmus igaz vol(na).
Szóval van egy olyan munkahipotézisünk, hogy a jobban ,,tömörítő-zippelő'' elméletek ,,igazak'', és hogy a világban valamiféle ,,rend'' van, egyáltalán, van ,,külvilág'', ami tőlünk függetlenül, és szabályok alapján szerveződik, ezek a szabályok pedig elég mélyek ahhoz, hogy érdekes legyen foglakozni velük, de azért nem is reménytelenül nehezek. Mindez afféle kimondatlan alaphipotézis, amit anyira megszoktunk, hgy észre sem veszünk. Tagadhatatlan, hogy igen alapos okunk van rá. Itt nemcsak az ötszáz éves modern tudomány és az ötezer éves civilizáció ezt igazolni látszó tapasztalataira gondolok, a történet szerintem még régebbi:
Úgy tűnik, hogy az elmúlt évmilliók alatt azok az élőlények, amelyek (persze többnyire kimondatlanul) valami ilyesféle ,,realista'' és ,,szabályelvű'' alapra építettek, azok fennmaradtak, versenytársaik meg kiszorultak. Itt persze nem arra gondolok, hogy már az egér is fizikai elméleteket is gyártott volna, hanem csak arra gondolok, hogy az aggyal (idegrendszerrel, szabályozással) rendelkező élőlények már pusztán a létükkel is egyfajta benchmark-ot nyújtanak a realizmus-alaphipotézis védhetőségére. Ugyanis az élőlények agyát a lehetséges méretek korlátozzák, tehát minden egyes agynak egy szűken kimért adott kapacitásból kell a veszélyes külvilág minél teljesebb körű modellezését megoldania. Vagyis: az idegrendszer (agy), sőt általában a biológiai szabályozás kialakulása óta az élőlények feladata egyfajta ,,tömörítés''. Minden egyes agy szelektál, szűk modellekkel dolgozik, sőt eleve csak korlátozott ingereket tud felvenni. Az élővilág versenyszínpada tehát ezekkel a tétekkel játszik.
A végeredmény pedig, vagy legalábbis a jelenleg látható helyzet az alábbi: éppen a modellezésre, tömörítésre legjobban specializálódott faj, az ember valóban sikeres lett. Szóval az élővilág fejlődése szerintem valóban jó okot ad arra, hogy a szokásos realista egyéb ,,természetesnek vehető'' alaphipotézisekben kimondatlanul is megbízzunk, legalább munkahipotézisként: létezik világ, úgy tűnik rend van benne, elég bonyolult ahhoz, hogy korlátlan mélységig kutatni lehessen, de azért nem is kaotikus, elméleteket gyárthatunk és tesztelhetjük őket hasznosságuk szerint. Szóval itt ezeket értettem ,,realizmus'' alatt, legalábbis itt ebben a hsz-ban.
Sajnos már nem emlékszem jól ezekre a kimondatlanul is elfogadott alapdolgokra, de kb. azokra gondolok, amikről emlékeim szerint Paul Davies ír A fizika világképe c. könyve elején. Sajnos nem tudok erről sokat, ráadásul könnyen belekeverhetek oda nem tartozó szálakat is, főleg azért, mivel egy másféle értelemben a matematikafilozófián is végigvonul egy realizmus-vita. A lényeg az, hogy Halgatyó írása a mérésről és a hipotézisekről nekem tetszett, és én nem látom úgy, mintha ne értené, hogy mit kérdez. Sajnos Polányi írását egyáltalán nem ismerem, Kuhn könyve volt az egyetlen részletesebben tanulmányozott könyv általam, meg a szociálkonstruktivizmus egyes vitái.