• physis
    #128
    Talán nem a legjobb példa ide, de talán a legolvasmányosabb:

    Isaac Asimov: Logika, in: Én, a robot.

    Azért jutott csak eszembe, mert szépirodalmi példaként jó lehet arra, hogy egy elvileg egy elmélet milyen messze mehet abban, hogy ad hoc kiegészítő hipotézisekkel igazolja magát. Végső soron nem lehet megcáfolni Zseni robot kozmológiai elméletét sem. Powel elmélete ennek ellenére persze sikeresebbnek nevezhető, mint Zsenié, ezt azonban talán úgy lehetne a legjobban megragadni, hogy Powel elmélete egyszerre magyarázatot ad rengeteg más, az eredeti kérdés szempontjából új, ,,idegen'' területre is, míg Zseni elmélete közvetlenül épp csak azt a szűk területet magyarázza meg, amire kitalálta, és azt a szűk területet is rendre állandóan újabb és újabb ad hoc kiegészítő hipotézisekkel kell megvédenie, ahogy merülnek fel rendre az újabb és újabb ellentmondó tények.

    Gondolom, a fényfáradás (tired light) elmélete is azért került ki a fősodorból,

    * egyrészt mert gondolom csak azt magyarázza meg, amire eredetileg kitalálták, és az kitalálása óta eltelt nyolcvan év alatt sem találtak olyan más területet, amire szintén éppen jó magyarázatot adott volna ugyanez az elmélet,

    * másrészt mert gondolom az időközben kiderült ellentmondó tények ellen pedig egyre inkább csak nehézkes ad hoc kiegészítésekkel lehetne megvédeni a tired light elméletet.

    A táguló világegyetem elmélete pedig gondolom, azért válhatott uralkodóvá, mert,

    * egyrészt ahogy írtad is 95-ben, rengeteg olyan más dologgal is összhangban áll, amire közvetlenül a kitalálásakor eredetileg talán nem is gondoltak (elemek aránya, csillagok kora), tehát afféle ,,független'' területek, amiket ,,egyúttal'' szintén ,,pont'' megmagyaráz,

    * másrészt meg gondolom az azóta eltelt évtizedek alatt sem merültek fel olyan ellentmondó tények, amelyektől csak erőltetett ad hoc kiegészítésekkel lehetne megvédeni az elméletet.

    Kicsit durván fogalmazva: ha úgy gondoljuk az elméletekre, mint valami tömörítő algoritmusokra, melyek a világ jelenségeinek lehetséges magyarázatát ,,gazdaságosan'', valamiféle elv-rendszerek ,,formátumában'' ,,kódolják le'', akkor egyes elméletek gazdaságosaknak nevezhetőek, mások meg kevésbé. A tudománytörténet fordulatai pedig szerintem talán azért vannak, mert hát a zippelő algoritmusok végső hatékonysága is csak akkor mutatkozik meg, amikor kellően sokféle fájlra ki lettek próbálva: a túl szűk mintás ,,benchmark'' félrevezető is lehet.

    Pl. a ,,hamis'' elméletek pedig leginkább olyanok lehetnek, amelyek egy eredeti szűk kérdéskör területén látszólag jól kódolnak, de ahogy tágul az érdeklődés alá vont kérdések köre, úgy bizonyul egyre gazdaságtalanabbnak a ,,zippelésük'' hatékonysága. Mint ahogy lehetne olyan zippelő programot is írni, amely a tulajdonos néhány személyes fájlját kiemelkedő hatékonysággal kódolná, viszont tágabb körű használatra gazdaságtalan lenne, általános használatra pedig kifejezetten előnytelen. Talán a mítoszok csírái is éppen ilyen ,,minizipperek'' lehettek eredetileg, és csak később alakultak át mitológiává.

    A ,,félrevezető kismintás benchmarknak'' néha persze előfordulhat az ellentétes jellegű esete is: vagyis egy elmélet elvileg általánosan ,,jól tudna zippelni'', de ez éppen a kitalálása idején még nem látszik egyértelműen, mert először véletlenül épp csak néhány olyan szűk kérdéskör területén használják, amire leszűkítve éppen hogy nem optimálisan tömörít, és ezért a kortárs, versengő társelméletek kiszorítják, amelyek pedig akár primitívebbek is lehetnek nála, de épp primitívségük miatt az adott szűk kérdéskör területén ,,testreszabottabban,'' tehát hatékonyabban kódolhatnak. No és ahogy bővül az érdekődés alá vont kérdések köre, úgy bontakozik ki fokozatosan a ,,jobb'' elmélet előnye, ami esetleg eredetileg még nem volt egyértelmű. Még akár az is lehetséges, hogy egy mai szemmel nézve helyes elméletnek eredetileg mindenféle ad hoc hipotézissel kellett védenie magát a kortárs primitívebb elméletektől (állítólag a kémia tudománytörténetében van erre példa).

    Szóval szerintem ennek köszönhetőek a tudománytörténet furcsa vargabetűi is, azok, amikről Kuhn egy csokrot szedett össze a könyvében (geocentrikus világkép látszólag ,,váratlan'' háttérbe, majd ,,váratlan''előtérbe kerülése stb.).