physis#127
A szövegösszefüggésből úgy értem, hogy Halgatyó (tudománytörténeti értelemben) nagyon is valós dologra kérdezett rá: a "vákuumcsillapítás" alatt szerintem a fényfáradás nevű alternatív hipotézisre gondolt, ez része (volt) az ELTE TTK tudománytörténeti-tudományfilozófiai képzésének is, legalábbis nekünk TTK-s tanárszakosoknak akkor kötelező volt, a kutató szakosok tantervét és a mai helyzetet nem ismerem.
Halgatyó kérdése pedig szerintem elsősorban tudományfilozófiai irányultságú volt: vagyis nem ismerethiányról vagy elfogultságról van szó, hanem egyszerűen csak arra kérdezett rá, hogy hogyan szorulnak háttérbe vagy előtérbe a kezdetben versengő hipotézisek: szerintem arra a kérdéskörre gondolt, amit Thomas Kuhn vizsgált. Az a sejtésem, hogy a kísérletekkel való egybevetés mellett az is számít, hogy egyes elméletek meglepő sikerrel képesek összekapcsolni sok korábban különállónak tartott területet is, sőt végső jelentőségük sokszor messze túlterjed az eredetileg felvetett problémakörön ("szeredipaság"), míg más elméletek esetlegesebb jellegűek maradnak, és magyarázó erejük nem terjed túl azon a körön, mint amire eredetileg felvetették őket.
A kérdés azért bonyolult, mert bár a tapasztalat és a kísérlet teszteli az elméleteket, de a kísérleteket, sőt általában a kérdésfelvetéseket részben éppen az elméletek vezérlik, ezért az elmélet és a tapasztalat egymással való viszonya nem igazán egyszerű. Kuhn szerint ad hoc magyarázatokkal meglepően sokáig fenn tudják tartani magukat a versengő hipotézisek is, ezért a végső háttérbe szorulásuknak a története valóban olyan dolog, amiről érdemes beszélni.