remark#685
Aki nem tud angolul, vagy nehézséget okoz megemészteni pár mondatot, annak kiemelném, hogy ugye mikor McGehee beszámol arról a főnökének a CIA-nál, hogy téves az az általánosan elfogadott elképzelés, miszerint a kommunista nézeteket erőszakkal terjesztik, akkor erre a főnöke úgy reagál, hogy ők végül mindig vesztésre állnak.
Tehát hogy a nyugati központú világuralmi rendszerben gondolkodó erők ellensúlyozására mindig megjelenik egy ellen-erő, ami megnehezíti, hogy a nyugat elérje céljait.
Ez az ellen-erő ez nem a szovjetek által terjesztett kommunista diktatúra, hanem az emberekben természetesen megjelenő ellenkezés. Ennek a kezelésére (az ellenkezés minimalizálására) "békeidőben" nyugaton többféle módszert alkalmaztak, a mostani ami alkalmazás alatt van, az az érzékek, az ösztönök, a tudatalatti túlfűtése, túljáratása (békeidőt most úgy kell érteni, hogy pl. a WTC lerombolása is békeidőn kívüli akció volt, tehát amire a békés módszerrel nem lehet rávenni az embereket, annál az agresszívebb módszereket használják).
Elnézést az esetleg érthetetlen fogalmazásért, dehát ez van.