TES
-
#28886
Nemrég én is újra belekezdtem a játékba.
Először egy punk nordot indítottam aki úgy gondolta megreformálja a kard és pajhzs ahrcmodort a pajzs és tűzcsóvára.
Mivel elég hamar kiderült, hogy a világraszóló ötlete nem túl hatékony gyorsan visszatért a régi jó nord életútra, ám ekkor már túlságosan elszokott az efféle harcstílustól ezért inkább beteljesítette régi hőn áhított vágyát, egy házat és egy feleséget.
25 óra játék után reseteltem a hősöm:)
Ennek nevét senki nem tudja, mert túlságosan kimondhatatlan, még ő maga sem, hisz ő meg túl ostoba ahhoz, hogy megjegyezze.
Mivel arcszerkezete a legundorítóbb orkét is fölülmúlja és body-builder felsőteste ellenére túl gyenge egy tőrtől nagyobb harcezköz fölemelésére és már különben is benne van a korban, vagy a kor van benne, mindenesetre alkimistának állt a szebb jövő reményében.
Hamar rájött, hogy a gyenge italjait senki nem veszi, ezért gyorsan valami jövedelmezőbb foglalkozás után kellett néznie.
Úgy gondolta beáll akkor világmegmentő hősnek, ám mivel ocsmány,öreg és gyenge, senki nem volt kiváncsi rá.
Esélyeit a krónikus páncéliszonya is rontotta.
Szóval így vágott neki a világnak az alkimistából lett tolvajgyilkosom.
No páncél,alkímia all the way, egész érdekesen működik a lopakodás ebben a játékban, a baráti npc-ket ott lopod ki ahol akarod, de nagyon érdekesen működik a lopakodás az ellenséges npc-kel szemben is.
A pickpocket is bullshit, egyrészt vadrandom az egész(szóval éljen a reload 600K), másrészt amíg nem grindeled végig a speech ágat, a lopott holmi nagy részével az ég világon semmit nem tudsz kezdeni..(ráadásul mennyi pontot belepazarolsz a semmire, mire oda eljutsz..)
A legidegesítőbb nekem mindigh is a enchanting volt.
Ennél hülyébben nem lehetett volna megoldani.
Vagy 70-80-as szintig használhatatlan az egész rendszer érdemben, ráadásul emiatt bele vagy kényszerítve a kötött karakter irányokba.
Másik az újratöltési rendszere, nem elég idegesítő a nyomorult soultrap varázslatodat a megfelelő célpontba bejuttatni és még az haljon meg kb 60mp-n belül, de cserébe semmi lószart nem kapsz, hogy az adott lény egyáltalán milyen léleknek számít, milyen hasznos az is, hogy emberekre nem hat...
Na meg mennyire nem áll ennek a játéknak jól a taktika harc és felfogás az hihetetlen.