Shepard végső küldetése a Föld megmentéséért

extended_cut-p.jpgWIRÁGBOLT
FOV állítása
A játékmenettel kapcsolatban használjátok a SPOILER! gombot!

  • xblades
    #10308
    Teljesen egyetértek az előttem szolokhoz NEM a végső döntésekkel és azok kifejletével van a baj a legtöbb nemtetszését nyilvánítónak és nem azzal hogy meghal-e vagy nem a főhős a végén.

    NEM tündérmesés happy end-et szeretnének ne tessék ezzel pedálozni csak azt hogy összefüggés legyen a dolgok közt és legyen befolyása a döntéseinknek. Aki azt érzi hogy van az még nem játszott igazi Rpg-vel.
    Én magam részéről szívesen láttam volna egy olyan véget is amiben folytatódik a ciklus úgy ahogy van.
    Az egész történet legvége ugyan úgy fontos tényező mint az eleje és ez egyértelműen össze lett csapva és aki ezt nem látja az nézzen körül jobban, attól még hogy csak 18 ezren szavaztak a hibás vége lehetőségre az 1 millióból nem azt jelenti hogy csak ennyien is vannak.
    "Annyira rosszul zárják le a trilógiát, hogy azt tanítani kellene egy “hogyan ne”-kurzus keretein belül."

    És itt csak idézni tudok egy előttem írótól:
    A befejezés egyik problémája az, hogy az utolsó pillanatban passzíroz ki egy nyuszit egy olyan kalapból, ami egyébként a színpadon sem volt. Ez nem egy “váratlan, meglepő fordulat”, hanem egy rosszul, leginkább semennyire felvezetett ötlet, amit az utolsó pillanatban dobtak be az írók.

    Ráadásul aztán kiderül, hogy a nyuszi az nem is nyuszi, hanem egy halálra nyúzott róka. Addig nyúzták, amíg belefért a kalapba. A játék befejezésekor kettő (bizonyos feltételek teljesülése esetén három) fő döntési lehetőségünk van, ami jelentősen befolyásolja a Mass Effect univerzum jövőjét. Csakhogy ezeket a típusú döntéseket már láttuk más játékokban. Ezek annyira felismerhetőek, hogy le sem írom a játékcímet, ami beugrott – mert a cím önmagában elspoilerezné a Mass Effect 3 végét.

    Az utolsó 5-10 perc egész egyszerűen teljesen idegen a Mass Effect univerzumtól, és egyébként logikailag is nagyon sok sebből vérzik, bármelyik opciót is választjuk.
    A legrosszabb az az egészben az, hogy mindegyik döntés teljes mértékben értelmetlenné tesz minden egyéb, korábbi döntést – a trilógia teljes cselekménye során.

    A végére: ahol, ha másképp nem is, legalább egy-egy rövid szöveggel megemlékeztek a főhős cselekedeteinek hosszútávú kihatásáról, a játék esetében elvártam volna egy ilyen típusú boncolgatást,de még csak szöveges leírást sem kapunk.
    A kettő vagy három végkimenetelt gyakorlatilag nem befolyásolja semmilyen korábbi cselekedetünk, legfeljebb apró különbségeket láthatunk a végső animációban. Egyébként a végső döntéshez vezető csatára sem hatnak a korábbi cselekedeteink.

    Hatalmas történetbéli és háttértörténeti problémák, amiket ha nem vetted meg a Dlc-et és a könyveket nem fogod érteni, legalább belerakhatták volna a 3-ba leírásként. Ja és nem is beszélve arról a tényről hogy az egyben hozott döntéseinket egyszerűen semmisé tették és van hogy meg sem magyarázzák miért csak kamilázol hogy te nem így döntöttél akkor most mi van?

    Ami a legrosszabb az a döntéseink semmibevétele, továbbá hogy nem tudjuk meg a következményeket, szinte senkiről.
    HADD DÖNTSEK már én ha szivárvány felhős rózsaszín világú véget akarok azt ha teljes katarzist azt és ha valami kettő közötti átmenetet azt.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    És az hogy én dönthetek a teljes kiirtásról (amiben a többi MI nem tudom hogyan pusztul bele), a teljes egybeolvadás és az irányítás átvétele a reaperek közt az nem az.