Napenergia, hálozatba visszatáplálás kicsiben az interneten beszerezhető komponensekből
  • ManfredMacx
    #876
    #history

    Földközi-tengeri utunk következő állomása: Jugoszlávia.

    Montenegro

    Montenegróban a napenergia még néhány évvel ezelőt is az Isten háta mögötti helyek villamosítását jelentette, idén azonban egy konzorcium megkezdte egy 250 MW-os erőmű építésének előkészítését, mely várhatóan 2021 végére készül el.
    Az ulcinji erőmű becslésem szerint 10% közelébe fogja röpíteni a montenegrói napenergia arányát.

    Bosznia-Hercegovina

    Az első bosnyák napelempark még 2013-ban épült, és mindössze 150 kW-os volt. 2018-ban került kiírásra az első, 65 MW-os tender, amely számomra ismeretlen okból eredménytelenül zárult. Ettől függetlenül az ország talán nem fog naperőmű nélkül maradni, mivel az RSV Energy 36 millió eurós beruházásból egy 47 MW-os erőművet kíván építeni Boszniában. Ez, ha összejön, kb. 760 EUR/kW, egy kicsit olcsóbb a Don Rodrigónál.