Napenergia, hálozatba visszatáplálás kicsiben az interneten beszerezhető komponensekből
  • ManfredMacx
    #704
    A harmadik hullám
    2004-2013

    Németországban 2000-ben megalkották az Erneuerbare-Energien-Gesetz (EEG) azaz a megújuló eenergiákról szóló törvényt, amely kedvező befektetői környezetet biztosított a napenergia számára. A kialakuló boom hatására az ország 5 évvel később már át is vette a stafétát Japántól, és a világ vezető napenergia hatalmává vált. A csúcson, 2010-2012-ben évi több mint 7 GW kapacitást telepítettek. A költségek elszállása miatt a kormány 2013-tól adminisztratív eszközökkel fékezni kezdte a növekedést.

    Németország első napelemparkja a Bavaria Solarpark, 2005-ben épült és a mai napig vígan termeli az áramot.



    A harmadik hullám földrajzilag sokkal diverzebb volt az előzőeknél. Szinte egész Nyugat- és Dél-Európában, Csehorszégban, Romániában, Bulgáriában és Cipruson hasonló törvényeket hoztak hasonló eredményekkel. Olaszországban különösen magas szintet ért el a napenergia aránya, megütve a 7-8%-ot is. Ugyanakkor az időszak végére szinte valamennyi országban alább hagyott a növekedés, vagy teljesen meg is állt.
    A tengeren túlon az USA, Chile, Japán, Korea, Thaiföld, Ausztrália, valamint Kína és India vette ki a részét a növekedésből.

    Egyes magasabb penetrációjú régiókban az időszak végére megjelent a curtailment is.

    Az első PPA-k még 2002-2003 környékére nyúlnak vissza, de csak a harmadik hullám idején kezdtek általánossá válni.



    A hálózati méretű akkumulátoros energiatárolók is az évtized végén kezdtek el terjedni.