Crane#156
Szerintem nem gondolták végig ezt az egészet, akik lelkesen vállalkoznának egy ilyen utazásra.
Beláthatatlan következményei lennének mind technikailag, mint pszichológiailag. Egy marék ember kb. 380 milló kilométerre egy nagyon barátságtalan környezetben, ahol nagyon komoly technikai felszereltség kell a túléléshez, és a legkisebb probléma és életükbe kerülhet.
Pszichológiailag is nagyon érdekes a téma, hiszen a konfliktus kezelésben csak magukra támaszkodhatnak. És az a tudat, hogy rajtuk kívül nincs más, és nincs vissza út sem, egy bizonyos idő után nagyon kétségbe ejtő lesz, főleg egy teljesen idegen és életellenes környezetben. Ez az érzés mesze túl fog mutatni egy egyszerű honvágynál. A tudat, hogy nem térhetnek vissza, egyúttal azt is jelenti, hogy halálra ítéltettek egy idegen világban.
Akik ilyenre vállalkoznak, azoknak komoly pszichés gondjaik lehetnek, vagy társadalmilag annyira antiszociálisak, hogy pont ezért lennének alkalmatlanok a küldetésre.
Nem vagyok szakértő, nincs szakirányú végzettségem, de józan ésszel egy ilyen misszió sikerességét gyakorlatilag 0%-ra becsülöm. Gondoljunk csak bele egy olyan reális problémára, hogy anyagi és/vagy technikai hiba miatt összeomlik az utánpótlás. 380 milló Km-re a Föld legtökösebb gyereke is összeomlana, és ráharapna a cián kapszulára.
Nem maradna ott semmi más, csak egy marék csontváz, és pár üres konténer, örök mementóul az emberiség gőgjének, és annak, hogy valójában mi mennyire apró és jelentéktelen lények vagyunk az Univerzum szemszögéből.
Leginkább az az érdekes, hogy ehhez a feladathoz nem anyagilag, vagy technikailag kéne felérnie az emberiségnek, hanem agyban kéne felnőnie, és rájönni arra, hogy menyire kurvára meg kéne becsülni azt hogy itt a Földön létezhetünk és élhetünk. Nem pedig rombolni pusztinai, és egymást ölni.
De ettől még nagyon messze vagyunk, és jó eséllyel előbb fog kipusztulni az emberiség, minthogy eljusson idáig.