A fizika és csillagászat közös témái
  • forrai
    #948
    "Elektromos és mágneses komponense egymással 90 fokos fázistolásban oszcillál" írod!
    Nos, hát minden fórumon ebbe a tévhitbe akadok be! Ez nem igaz! A fázisuk meglepően azonos! És az is tévedés, hogy a szorzatuk állandó, és ez a legjobban a Poynting teljesítmény-sűrűség vektor felírásában látható, ami sin^2-el arányos.
    Kezdetben én is úgy gondoltam, hogy az elektromosság és mágnesesség kiegészítik egymást. De nem, mert a maximumuk és a nulla helyük is együtt van! A hiányzó részt Maxwell a vákuumba rejtette el!
    Én meg a gravinercionális összetevőbe, (GI) ami a tömegtöltés reprezentánsa.
    Tehát vegyél elő egy négyjegyű függvénytáblázatot legalább, és elemezd benne a Poyting vektort, amit én a cos^2 taggaL valóban állandóvá tettem.
    Maxwell képlete, éppen mert jól használható, félrevitte az elméleti fizikát.
    Ma már a vákuum olyan, mint a karácsonyi ajándékcsomag: bármi lehet benne.
    Egyelőre azonban az árapályról beszélnék, ami egy másik kötetben van, néhány oldal csupán. Abban van a könyvem tartalomjegyzéke is.

    Nem véletlenül ágálok, hogy az egész mai fizika egy karácsonyi ajándékcsomag. Mindenki azt képzel bele, amit akar, amikor pedig megérti, hogy mi van benne,nagyot csalódik.
    (Egyébként, ha ezt pihenésnek szántad, akkor képzelem, milyen nehéz az, amitől ezzel pihenni lehetett)...:-)