A fizika és csillagászat közös témái
  • polarka
    #259
    Nah már most ez egy állítás, amit alá kell támasztani:
    "Nemcsak a tömegpont,de bármi más (a bármibe a nemlétezők is beletartoznak) is így tesz- mert minden más létezővel (tehát már nem bármi, hanem létező? és mit értesz a létezők alatt, a "tudat" is az?) kompatibilis (hogyan kompatibilis? szabványos interface van köztük? van nemszabványos is? bocs, de velem az utcán még nem jött szembe semmi, ami azt mondta volna, h az én tudatom nem kompatibilis a tiéddel és azt sem mondtad, h ezt hogyan teszteljem) tudata van!."

    "Mondom, a 3-as szám tudata se hagyja magát 2-vel úgy osztani, hogy egész szám maradjon."
    Ez megint definíció kérdése (amit érdekes módon mi emberek hozunk meg, nem a szám). Ha tetszik, akkor úgy határozzuk meg az osztás műveletét, h az egész rész legyen az eredmény (bár ez felbontható az egész rész és a klasszikus értelemben vett osztás műveletére). Továbbá a 3db-ot azért nem tudod szétosztani két egyednek, mert 3 nem kettő többszöröse, de ez nem indokolja a tudat fogalom alkalmazását. Hacsak nem mutatod be végre, h annak milyen előnye van (amire úgy látszik, h az elmúlt 5nap is kevés volt). Hiszen, ha volna tudata, akkor néhanapján bal lábbal is felkelhetne és engedhetné, h 5-öt adjon eredményül, vagy inkább pont e-ot, esetleg szeppukut is elkövethetne.

    "Egyszerűen: ilyen minden dolog, ami tudatosan létezik."
    Most ezt is magyarázatnak szántad? Kijelented, h ami tudatosan létezik, annak van tudata. Ez legfeljebb a "tudatosan", mint jelző értelmezése.

    "De nem emberi értelemben, ami már egy összetett, "alkotó" tudat, és ami még sokféle más készséggel, pld. emlékezet, értékelés, tervezés stb. is rendelkezik, és plusz még egy olyan általános döntési kritériummal, hogy mi a jó, és hogy mi a gonosz?"
    Ennek az alapvető gondolatával már beelőztek pár ezer évvel (Platón/Szókratész, Arisztotelész). Tehát nekünk van 1 alkotó tudatunk (ember ideája/formája), h pontosan mi ez, azt is el tudnád nekem mesélni? Mert ez után mondod, h ez a vmi rendelkezik még készségekkel, amiket felsorolsz (ezekkel nagyrészt az állatok is rendelkeznek). Nem tom, h általános döntési kritériumon azt érted-e, h ez általánosan minden emberre jellemző-e. De, h jó-e vagy gonosz-e vmi, ez eléggé vitatható, vkinek kellene egy listát alkotnia arról, h mi melyikhez tartozik, aztán már sorra zárhatnád ki az embereket (mai értelemben) a meghatározás alapján, hiszen egyesek tettei nyilván nem felelnének meg listádnak, vagy ez vmi plasztikus fogalom, ami egyénenként változik (egyéni jó/gonosz)? Szociopatákat már most is kizárhatjuk az emberek köréből? Továbbá egész kultúrákat is?

    "Egy hidrogénatomnak nincs módjában mérlegelnie..."
    Tehát akkor, mivel tudata van, akkor észreveszi, h a bigámista oxigén rákacsint, majd úgy dönt, h hozzámegy, de nem mérlegelhet (-> ez nem döntés) és cselekszik.

    "Muszáj ezt megbeszéljük, különben sohasem érik be a "Töltés- Fizika"... [további önismételgetés spanyolviasz hittel, egzakt indoklások nélkül]"
    "Engemet is megejt, de számomra már nemcsak a "meztelen" szépség, de az értelem is érték. (Az én koromban...)"
    Itt látszik, h lassan érő típus vagy és le vagy maradva azoktól, akik ezekkel már fiatal koruktól kezdve foglalkoznak.

    Mivel:
    "Ne tételezzünk fel több okot a természeti dolgokban, mint amennyi igaz és elégséges a jelenségek megmagyarázására." Newton
    Kérlek mutasd be, mely jelenségben van szerepe a tudatnak és hozol te ki pontosabb eredményt, mint amit a fizika jelenlegi állásával kihozna (azért leeshetett volna már, h mindenki ezt várja tőled, h bemutasd, nem csak filozofálgatsz).